8:4-re nyert a félszázalékos kamatvágás

Vágólapra másolva!
A Monetáris Tanács nyolc tagja támogatta a fél százalékos kamatcsökkentést, míg négyen a 25 bázispontos mérséklés mellett foglaltak állást az augusztus 22-i ülésen.
Vágólapra másolva!

A Monetáris Tanács (MT) augusztus 22-i ülésén a jelenlévő 12 tag közül nyolcan az 50 bázispontos, négyen a 25 bázispontos kamatcsökkentést támogatták - áll az MT ülésének rövidített jegyzőkönyvében, amelyet pénteken tett közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A döntés nyomán a jegybanki alapkamat 50 bázisponttal 6,25 százalékra csökkent augusztus 23-től.

A monetáris tanács tagjai egyetértettek abban, hogy a kormánnyal közösen megállapított, 2007-től érvényes 3 százalékos középtávú inflációs cél az előrejelzésben alkalmazott feltevések mellett 5-8 negyedéves horizonton teljesíthető. A várakozásokat sorozatban alulmúló maginflációs tényszámok és a bérinflációs kilátások is az alacsony infláció fennmaradását segítik elő.

A monetáris tanács egyöntetű véleménye volt az is, hogy a külső környezet változatlanul kedvező. Az USA kamatciklusa egyelőre nincs hatással a feltörekvő piacok és a térség pénzügyi piaci folyamataira, mivel a piac beárazta az amerikai kamatlábak fokozatos emelkedését. A befektetők kockázatvállalási hajlandósága élénknek és erősnek mutatkozik. A kedvező külső környezet a régió, és ezen belül a forintbefektetések megítélésében is mutatkozik.

A tanácsban az a többségi vélemény alakult ki, hogy adottak az 50 bázispontos kamatcsökkentés feltételei, lehetőség kínálkozik arra, hogy a piaci várakozások sávján belüli nagyobb mértéket lépje meg az MNB. A piac számára már egyértelmű, hogy az MNB az adóintézkedések következtében előálló 2006-os átmeneti inflációcsökkenésre nem reagál. Így a korábbiaknál nagyobb mértékű kamatcsökkentés nem ad félrevezető jelzést a monetáris politika jövőbeli magatartásáról.

A külső pozíció javulása még akkor is valószínű, ha teljesül az MNB előrejelzése, azaz az államháztartás finanszírozási igénye egy százalékkal nő a konvergencia-programban szereplő további keresletszűkítés helyett. A finanszírozási szerkezet is kedvező irányba látszik mozdulni, a külső egyensúly finanszírozásában kisebb a ráutaltság a külföldi portfolió tőkebeáramlásra, ami csökkenti az elvárt kamatfelárat.

A kisebb, 25 bázispontos kamatcsökkentés mellett felhozott érvek nagyobb hangsúlyt helyeztek arra, hogy a pozitív tendenciák ellenére jelentős kockázatokkal is szembe kell nézni, elsősorban a fiskális kilátások terén. A bejelentett adóintézkedésekből és az egyszeri bevételek kieséséből adódó költségvetési lazítás ellentételezése egyelőre nem látszik körvonalazódni. A fiskális kilátások bizonytalanságára alapozva egyesek kiemelték a teljes makrogazdasági pálya szokásosnál nagyobb középtávú bizonytalanságát.