Vágólapra másolva!
A német bajnok Nürnberg nőikézilabda-csapatával találkozik a Dunaferr együttese a Bajnokok Ligája-selejtezőjének második körében. A férfiaknál eldőlt, hogy a Pick Szeged csoportjába a bosnyák Izvidac Ljubuski került, míg az MKB Veszprém harmadik riválisa a Dinamo Bucuresti lesz.

Bosnyák csapat lesz a harmadik csoportellenfele a Pick Szegednek, illetve román az MKB Veszprémnek a férfikézilabda Bajnokok Ligájában.

A bosznia-hercegovinai Izvidac Ljubuski a selejtezőben - hazai sikerét követően - idegenben is legyőzte a finn Sjundeát, míg a Dinamo Bucuresti saját pályáján egy góllal kikapott ugyan, de egy héttel ezelőtti hétgólos idegenbeli sikere elégnek bizonyult a továbbjutáshoz a török Besiktas ellenében.

Az már korábban eldőlt, hogy a Tisza-partiak az ex-szegedi Nagy Lászlóval felálló, címvédő spanyol FC Barcelonával és az ukrán Zaporizzsjával, míg a veszprémiek az őket az utóbbi két kiírás negyeddöntőjében simán - kettős győzelemmel - búcsúztató, idén finalista spanyol Ciudad Reallal, valamint a szlovák Tatran Presovval (Eperjes) kerültek azonos kvartettbe.

A BL csoportkörében a nyitófordulót október elsején vagy másodikán tartják, amikor is a Szeged fogadja a Zaporizzsját, míg a Veszprém Eperjesen kezd.

A nők küzdelmeiben eldőlt, hogy a bajnoki ezüstérmes Dunaffer a német 1. FC Nürnberggel találkozik a selejtező második fordulójában, miután a hétvégén legyőzte az olasz Florgarden Sassari együttesét, amely feladta a pályaválasztói jogot. A selejtező második körének első mérkőzéseit október elsején vagy 2-án, a visszavágókat 8-án vagy 9-én rendezik

A magyar bajnok Győri Graboplast ETO KC automatikusan tagja az elitmezőnynek.

eredmények, férfiak
BL-selejtező visszavágó
Sjundea (finn) - Izvidac Ljubuski (bosnyák) 27-32
továbbjutott:
az Izvidac Ljubuski 68-49-es összesítéssel

Dinamo Bucuresti (román) - Besiktas (török) 35-36
tj:
a Dinamo Bucuresti 76-70-es összesítéssel

nők
BL-selejtező, 1. forduló:
1. FC Nürnberg (német) - Florgarden Sassari(olasz) 38-22
1. FC Nürnberg - Florgarden Sassari 32-20
tj:
az 1. FC Nürnberg 70-42-es összesítéssel.