S&P: nagyon optimista a 2010-es euró-terv

Vágólapra másolva!
Nagyon optimistának minősítették a Standard & Poor's vezető elemzői a 2010-es magyar euróövezeti csatlakozási céldátumot. Azonban a cég szerint valamelyes késedelem nem fogja automatikusan gyengíteni Magyarország és a térség többi valutauniós tagjelölt országának adóskockázati megítélését.
Vágólapra másolva!

A világ legnagyobb hitelminősítője kedden Londonban tartott szakszemináriumot, amelyen a feltörekvő térség szuverén és banki adóskockázati kilátásairól volt szó. Ezen Konrad Reuss, a Standard & Poor's szuverén minősítésekért felelős vezérigazgatója azt mondta, hogy Magyarország és a másik három közép-európai EU-gazdaság szuverén besorolásai a makacs - Magyarország esetében kettős - deficitprobléma ellenére "jól alá vannak párnázva" (Magyarország: "A mínusz" stabil kilátással, Csehország: "A mínusz"/stabil, Szlovákia: "A mínusz"/pozitív, Lengyelország: "BBB plusz"/pozitív).

Az igazgató szerint az országcsoport hatalmas mértékű felzárkózást hajtott végre az elmúlt nyolc évben, és ez folytatódik. Az előadás során bemutatott grafikonok egyike szerint a Standard & Poor's azzal számol, hogy 2008-ban a közép- és kelet-európai EU-térségben Magyarországon lesz a legmagasabb az egy főre jutó éves GDP-érték, 14 ezer dollárral.

Reuss szerint a térség országainak felminősítése a jelenlegi befektetői fokozatokra, amely e felzárkózást kísérte, nem ciklikus, hanem fundamentális makrogazdasági folyamatokra vezethető vissza. Az S&P vezető elemzője szerint ezért a térségi országok valutauniós felvételének késedelme nem jelentene azonnali kockázatot az országcsoport szuverén adósminőségi besorolásaira.

Konrad Reuss megjegyezte ugyanakkor, hogy Magyarországon a költségvetési konszolidációra irányuló kormányzati készség nem olyan kifejezett, amilyennek lennie kellene, és a 2010-es eurócsatlakozási céldátum nagyon optimista. Arra a kérdésre, hogy a Standard & Poor's mikor számít Magyarország euróövezeti belépésére, a hitelminősítő vezérigazgatója nem adott számszerű becslést, de azt mondta, hogy egyértelműen jóval 2010 után.

A múlt hét elején a legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch Ratings a tíz új EU-tag euróövezeti konvergenciájáról Londonban kiadott jelentésében azt írta, hogy jóllehet Magyarország 2010-es eurócsatlakozása változatlanul lehetséges, ha a 2006-os választásokat erőteljes költségvetési kiigazítás követi. Ám a cég reálisabbnak tartja a 2011-es belépést, sőt, hosszabb késedelmet sem zár ki.

A Fitch az egyetlen a nagy hitelminősítők közül, amely a hosszú futamú szuverén magyar küladósi osztályzatra ("A mínusz") leminősítést valószínűsítő negatív kilátást tart érvényben. Mégpedig a cég hivatalos meghatározása szerint a makrogazdasági politika következetessége feletti aggályok és a konvergencia-program hitelességével kapcsolatos kételyek miatt, amelyek a múlt heti Fitch-jelentés szerint továbbra is fennállnak.