Vágólapra másolva!
Szeptember 14-én indul a Budapest-Damaszkusz motorral 2005 elnevezésű expedíció - közölte az Eseményhorizont Egyesület, amelynek égisze alatt szerveződött a túra.

Sós Botond és Nyeső Béla eddig több motoros expedícióban vettek részt, bebarangolták a Keleti-Kárpátokat és a Duna deltavidékét, mégpedig kizárólag terepen, messze elkerülve a közutakat.

Ezúttal a páros messzebbre indul - Törökország és Szíria "turistamentes" vidékeit szeretnék bejárni, amelyekről a nehéz megközelítés okán nemigen jut el kép- és filmanyag Európába.

A Budapest-Damaszkusz motorral 2005 expedícióra szeptember 14. és október 5. között kerül sor. Sós Botond és Nyeső Béla előtt nyolcezer kilométeres út vár, amelynek során érintik Romániát, Bulgáriát, Törökországot, míg elérnek Szíriába.

Budapestről Bukarest felé veszik a motorosok az irányt, majd Várna, Burgasz, Rodostó, Canakkale, Izmir, Konya, a Taurus-hegység, Adana, Reyhanli, Aleppo s végül Damaszkusz következik.