Vágólapra másolva!
A Deportivo Alavés a harmadik helyen végzett a másodosztályban, így az idei nyarat az élvonalra való felkészüléssel tölthette. Rafael Monfort vezetőedzőnek sikerült együtt tartania a feljutást kiharcolt gárdát, sőt, szerződtetett több rutinos játékost is, így a baszkok reménykedve várták az új idény rajtját. Ami nem is sikerült rosszul a gárdának, hiszen a kék-fehérek pontot raboltak a bajnok FC Barcelonától. A következő fordulóban azonban jött egy kijózanító vereség, ami jelezte, bőven van még dolga Monfortnak.

Alig öt évvel ezelőtt egész Európa a Deportivo Alavés dicséretétől volt hangos. A vitóriai illetőségű kiscsapat remekül tartotta magát a spanyol bajnokság középmezőnyében, az UEFA-kupában pedig egyenesen parádézott: az akkor még Mané által irányított gárda egészen a sorozat döntőjéig jutott, ahol egy szenzációs mérkőzésen, hosszabításban 5-4-re kapott ki a Liverpool FC-től. A folytatás azonban nem sikerült ilyen dicsőségesen: a csapat sorra veszítette el legjobb játékosait, megfelelő pótlásukra pedig nem volt pénz, így a Deportivo egyre lejjebb süllyedt a tabellán, majd 2003 nyarán kiesett az élvonalból.

Ráadásul a másodosztályba süllyedt együttest ismét elhagyta a kulcsemberek többsége, így az azonnali visszajutás nem is sikerült. Arra egészen az idei nyárig kellett várni, amikor is az immár Rafael Monfort vezette együttes az egész szezonban magabiztosan menetelt a Primera División felé, így az is belefért, hogy a bajnoki hajrát kissé ellazsálják a játékosok, de teljesült az álom, vagy inkább a minimális elvárás. A csapat kerete ugyanis (a Celta Vigóé mellett) kiemelkedett a másodosztály mezőnyéből, így szinte kötelező volt Monfortnak az élvonalba vezetnie az együttest.

Azt persze nemcsak a szakvezető, de a klub elnöke, a meglehetősen extravagáns Dmitri Piterman is tudta, hogy ami a Segunda Divisiónban bombaerős keret, az egy osztállyal feljebb kevés lehet a sikeres szerepléshez.

A mag persze adott volt, így köré lehetett építeni az új csapatot: a kapuban az egykori argentin válogatott Roberto Bonano, a védelemben a már a 2001-es UEFA-kupa-döntőben is szerepelt Óscar Téllez, valamint Edú Alonso, Juanito és Sarriegi, a középpályán az argentin Martín Astudillo, Enrique de Lucas és a brazil Nené, elől pedig Bodipo és Rubén Navarro már a feljutásból is alaposan kivették a részüket, és mivel mindannyiukat sikerült megtartani, nem sok poszton szorult jelentős erősítésre a gárda.

Néhány rutinos focistára azért szükség volt, és zömmel ilyen labdarúgók is érkeztek a nyáron a Mendizorroza stadionba. A védelembe Mauricio Pellegrino érkezett, akit a Valencia CF a tavasszal kölcsönadott a Liverpool FC-nek, de a veterán argentin védő Angliában nem igazán érezte jól magát, és alig várta, hogy visszatérhessen Spanyolországba. A csapat másik új hátvédje Poli, aki az elmúlt években rendkívül megbízhatóan futballozott az RCD Mallorca védelmének bal oldalán, nyilván valami hasonlót várnak tőle a baszkok is.

A középpályások közé csak egy, spanyol szinten ismertnek mondható játékos érkezett, az ő megszerzése viszont valódi bravúrnak számít. Jandro ugyanis az előző idényben a Celta Vigo házi gólkirály volt a másodosztályban 12 találattal, az Alavésnek mégis sikerült őt átcsábítania (igaz, ehhez nyilván az is kellett, hogy a vigóiak alaposan bevásároljanak a nyáron, és Jandro helye erősen kérdésessé vált a kezdőcsapatban).

Talán a csatársor szorult a legkevésbé erősítésre, hiszen a legutóbbi idényben Bodipo és Rubén Navarro is jól teljesített, de Rafael Monfort (és persze Piterman) úgy gondolta, még egy jó támadóra szükség van, ezért szerződtették a CA Osasuna ausztrál válogatott játékosát, John Aloisit.

Összességében tehát elmondható, hogy van kikből válogatnia a mesternek, aki egyelőre inkább a régi, általa már jó ismert játékosokban bízik: az első fordulóban, a bajnok FC Barcelona ellen a Bonano - Edú Alonso, Juanito, Sarriegi, Poli, Astudillo, Jandro, De Lucas, Nené, Bodipo, Rubén Navarro tizenegy kezdett, azaz a nyáron igazolt futballisták közül csupán Poli és Jandro volt a kezdőcsapat tagja.

A tréner módszere eredményesnek bizonyult, hiszen az Alavés kiváló játékkal -és az egykori barcelonai Bonano több bravúrjának is köszönhetően - gól nélküli döntetlent harcolt ki a katalánok ellen. A következő fordulóban Monfort a döntetlent elért csapaton ne változtass elv szerint cselekedett, azaz ugyanazt az együttest küldte pályára, mint két héttel korábban a nyitányon. Ezúttal nem hozott eredményt az állandóság, hiszen José Barkero két góljára csak De Lucas tudott válaszolni, így az Alavés elszenvedte első vereségét, majd a Getafe ellen is kikapott, így aztán négy forduló után az utolsó helyen áll a tabellán.