Vágólapra másolva!
Csütörtöktől a LEN-kupa nyitófordulójában, péntektől vasárnapig pedig az Euroliga második selejtezőkörében érintett magyar férficsapatok - az Eger és az FTC, illetve a Szeged és a Vasas - szállnak vízbe külhoni medencékben, hogy megpróbálják "átmenteni" magukat a kontinentális sorozatok következő szakaszába is.

Ez a törekvés az Itáliába kiránduló Szeged számára ígérkezik a legnehezebben megvalósíthatónak, hiszen a csongrádiakat az Euroliga soros kvalifikációjában alighanem a legerősebb négyesbe sorsolták, csoporttársnak juttatván az egyként a pólósklubok világelitjébe tartozó, házigazda olasz Pro Reccót (nem mellesleg Madaras Norbert és Szívós Márton együttesét), továbbá a horvát Mladost Zagrebet és az orosz Szpartak Volgográdot egyaránt.

Spanyolországi csoportjában szintén az első két hely valamelyikén kell végeznie a Vasasnak is, ha tovább akar lépni a legjobb 16 közé, márpedig ez a célja a magyar kupa friss birtokosának. Más kérdés, hogy ehhez a Szegedéhez hasonlóan "rázós" kvartettben teljes erőbedobásra, roppant hatékony játékra lesz szükség Barcelonában a vendéglátó CNA Barceloneta, továbbá a szerb-montenegrói és a horvát vízilabda nem kevésbé jeles képviselője, a Primorac Kotor és a Jadran Split ellen.

Nem okozhat ugyanakkor főfájást a továbbjutás kivívása sem az Olaszországban vendégeskedő Eger, sem az Újvidékre utazó Ferencváros számára a második számú európai pólós sorozat, a LEN-kupa nyitányán.

Nem pusztán azért, mert az egyformán hétcsapatos csoportokból az első négy folytathatja majd a második selejtezőkörben, hanem mert mindkét magyar gárda tudása - erősen visszafogottan fogalmazva - legalábbis eléri a riválisokét.