Punkegyüttes lesz a Blurből

Vágólapra másolva!
Gitárosuk kiszállása után a brit csapat háromtagúra fogyatkozott, és úgy döntöttek, most már nem is keresnek helyettest. Így trióban folytatják a zenélést, aminek saját bevallásuk szerint következménye lehet a hangzás egyszerűsödése, ami akár punkossá is válhat.
Vágólapra másolva!

Graham Coxon, a Blur gitárosa még 2002-ben szállt ki a brit sztárcsapatból, és azóta szólóban folytatja karrierjét. Bár voltak idén pletykák a visszatéréséről, most véglegesítette döntését, és a többiek is belátták, hogy már nincs esély arra, hogy visszacsábítsák a bandába, ezért úgy döntöttek, nem is keresnek a helyére utánpótlást. Így a háromtagúra fogyatkozott zenekar a következő lemezt is ebben a csonka felállásban fogják rögzíteni (a legutóbbi Think Tank-en volt egy beugró gitárosuk), ez viszont óhatatlanul magával vonja a stílus változását is.

"Van jelenleg egy Blur felvétel, de nagyon egyszerű" - mondja a frontember, Damon Albarn a jövőre várható új albumról. "Az ok, amiért ilyen egyszerű, az, hogy úgy döntöttünk, ha készítünk még egy lemezt, azt csak hárman fogjuk csinálni, így nekem kell gitároznom. És mivel én alig tudok gitározni, nagyon buta és egyszerű punk rock kell, hogy legyen."

Albarn egyébként a Blur mellett a Gorillaz rajzfilm-zenekarból is kiveszi a részét, akik novemberre tervezik azt az öt estén át tartó manchesteri koncert-sorozatot, ahol végre előbújnak a rajzolt figurák mögül, és felfedik valódi arcukat a színpadon. A fáradhatatlan zenész nemrégiben megerősítette, hogy két együttese mellett már dolgozik következő szóló anyagán is. "Félig kész vagyok egy lemezzel, amit még tavaly kezdtem el csinálni Nigériában" - meséli. Ennek megfelelően saját lemezén valószínűleg ismét az afrikai zene hatásai lesznek fellelhetők, akárcsak a Mali Music című legutóbbi Albarn-albumon.