Budapest a legélhetőbb város a régióban

Vágólapra másolva!
Az új EU-országok nagyvárosai közül Budapesten a legjobb élni - derül ki az egyik vezető londoni gazdaságelemző legújabb összeállításából. Budapest a listán olyan városokat előz meg, mint Róma, vagy Milánó. A legjobb életminőségű város Vancouver, míg a legrosszabb a Pápua Új-Guinea-i Port Moresby.
Vágólapra másolva!

Az Economist Intelligence Unit (EIU), a világ legnagyobb, nem befektetési banki elemző és előrejelző intézete által évente elkészített, 127 nagyvárost tartalmazó életminőségi lista öt nagy kategória - stabilitás, egészségügyi ellátás, oktatás, kultúra és környezet, valamint infrastruktúra - összesen negyven ismérve alapján százalékos indexet ad meg az adott város élhetőségére.

Minél alacsonyabb az index - vagyis a vizsgált tényezők minél kisebb hányadában mutatkoznak jelentős életminőség-rontó elemek -, annál jobb az élet egy-egy városban. Az EIU kritériumai alapján 20 százalékos index felett már "problémás" az adott település által kínált életminőség, az 50 százalék feletti mutató pedig "elviselhetetlen" körülményeket jelez.

Kanada a legjobb

Az üzleti utazóknak és kiküldötteknek összeállított globális lista Londonban közzétett idei kiadása szerint a világ legjobb életminőségű városa a kanadai Vancouver, mindössze 1 százalékos indexszel.

Kanadáról egyébként általánosságban azt állapítja meg az EIU, hogy ez az ország kínálja a kiküldötteknek a legjobb életminőségű célpontokat az alacsony bűnözés, a csekély stabilitási és terrorkockázat, valamint a magasan fejlett infrastruktúra miatt. A kanadai nagyvárosok közül Vancouver mellett Toronto és Calgary végzett még az első ötben 3-3 százalékkal, és Montreal indexe is csak 5 százalékos.

Kelet-Európa felzárkózik

Vancouver után Melbourne, Bécs és Genf következik holtversenyben, egyaránt 2 százalékos mutatóval. Az elemzés szerint, jóllehet változatlanul egyértelmű életszínvonalbeli különbségek vannak a nyugat-európai és a kelet-európai nagyvárosok között, az EU-bővítés és a Kelet-Európában a szovjet rendszer felbomlása óta végbement erőteljes fejlődés segíti az utóbbi térség felzárkózását.

Az EIU szerint Kelet-Európa legélhetőbb városa Budapest, amely 14 százalékos életminőségi indexével az 57. helyre került. A magyar főváros megelőzi Milánót (58. hely) és Rómát is (59. hely).

Budapestet az új uniós térségben Prága követi, Rómáéval azonos indexszel és helyezéssel, majd Pozsony (62. hely).

Az EIU elemzése szerint ezeket a kelet-európai városokat a javuló közlekedési és távközlési infrastruktúra, a hozzáférhető javak, szolgáltatások és kikapcsolódási lehetőségek bővülő választéka "lassan a nyugati városok sorába emeli".

Afrika és Közel-Kelet a legrosszabb

Az összes térség közül Afrika és a Közel-Kelet kínálja a legrosszabb városi életminőséget, 40 százalékos indexátlaggal, bár az átlagból a terrorfenyegetés ellenére, az általános magas fejlettségi szint révén kiemelkedik Izrael: Tel-Aviv 23 százalékos indexszel a 68. helyre került, egy hellyel Varsó alá.

A világlista utolsó helyén a Pápua Új-Guinea-i Port Moresby áll, 66 százalékos indexszel, de a súlyosan korlátozott életminőséget jelző, 50 százalék feletti indexű nagyvárosok csoportjában van még egyebek mellett Teherán (52 százalék), Phnom Penh (55 százalék), Lagos (59 százalék) és Algír (66 százalék).

A világátlag egyébként nem túl jó, éppen 20 százalék feletti, vagyis meghaladja az EIU által már problémásnak jelzett indexet. Az átlagon belül a legjobb életminőséget Nyugat-Európa és Észak-Amerika kínálja, 5 százalékot kis mértékben meghaladó indexátlaggal; Kelet-Európa városainak átlagos mutatója ugyanakkor meghaladja a 25 százalékot, vagyis jócskán a problémás minőségi sávban van.