Vágólapra másolva!
Adriano Galliani, az AC Milan elnöke szerint a labdarúgócsapatnak költöznie kellene a legendás Giuseppe Meazza, azaz a San Siro-stadionból.

"Tény, hogy Olaszország egyik legszebb arénájában játszhatunk hosszú ideje, de nagyon nehéz az Interrel osztozkodni. Úgy gondolom, itt az ideje, hogy saját stadionba költözzünk" - nyilatkozott a sportvezető a Corriere della Sera című lapnak. A piros-feketék 1926 óta szerepelnek a létesítményben, amit a kék-feketékkel 1947 óta osztanak meg.

Galliani elmondta, hogy legszívesebben egy olyan épületet látna új "lakhelyül", mint a német Schalke 04 otthona, ahol gárdája múlt szerdán 2-2-es döntetlent ért el Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen: "Egyszerűen beleszerettem abba az arénába. Egy futballszurkoló nem is képzelhet el ennél gyönyörűbb szentélyt".