Vágólapra másolva!
A Real Sociedad az elmúlt néhány évben meglehetősen kiszámíthatatlanul szerepelt a bajnokságban: a baszkok 2003-ban ezüstérmesek lettek, egy évvel később kis híján kiestek, tavaly pedig a középmezőny második felében végeztek. Erre az idényre az egy számjegyű helyezés a vezetőség célkitűzése, de ezt csak akkor érheti el a csapat, ha javít siralmas idegenbeli mérlegén.

Talán még a legfanatikusabb San Sebastián-i szurkolók sem hittek a szemüknek 2003 tavaszán, kedvenc csapatuk, a többnyire a középmezőnyben szereplő Real Sociedad ugyanis a bajnoki címért harcolt, és csak óriási csatában maradt alul a Real Madriddal szemben. A sikeres szereplésért azonban a következő idényben nagy árat fizetett a klub: a bajnokság és a Bajnokok Ligája együtt már kicsit sok volt a játékosoknak, akik az idény végére teljesen elkészültek az erejükkel, és majdnem kiestek az élvonalból.

A nehezen kivívott bennmaradás után nyugodtabb évre vágyott mindenki a klub háza táján, és a gárda teljesítette is a vezetők és a drukkerek kívánságát: az őszi idényben stabil középcsapattá vált a Real Sociedad, körülbelül egyforma távolságra a kiesőzónától és az élmezőnytől.

A 2005-ös naptári évet azonban pocsékul kezdte a csapat (első négy bajnokiját elveszítette az idén José Amorrortu együttese), de az elnökség bizalma ennek ellenére nem ingott meg a trénerben, bíztak benne, hogy a szakember fel tudja rázni csapatát. Ez valamelyest sikerült is Amorrortunak, áprilisra biztossá vált, hogy az osztályváltástól nem kell tartani. Ez a tény kicsit talán túlságosan is megnyugtatta a csapatot, amely utolsó öt mérkőzéséből egyet sem tudott megnyerni, és végül a csalódást keltett 14. helyen zárta a szezont.

A visszaesés fő oka a két gólvágó, Nihat Kahveci és Darko Kovacevic sérülése, illetve formahanyatlása volt: a szerb a 29., a török pedig a 23. fordulóban szerezte utolsó idénybeli találatát, a bajnokságot pedig tőlük meglehetősen kevésnek számító nyolc, illetve 13 góllal zárták (a háziversenyt Nihat nyerte).

A nyári átigazolási időszakban tehát Amorrortunak először is újra formába kellett hoznia két legjobb csatárát, másrészt igazolni kellett egy olyan támadót, aki tehermentesíteni tudja az összeszokott páros tagjait. Utóbbi tűnt nehezebb feladatnak, hiszen a Real Sociedad nem dúskál az anyagiakban, ráadásul a rendelkezésre álló kevés pénzt inkább a távozott kulcsemberek pótlására kellett fordítani.

A tavaly 29 mérkőzésen szerepelt brazil védő, Luiz Alberto a Santos FC-hez, a csapat irányítja, Mikael Arteta az Everton FC-hez igazolt, két veterán középpályás, Bittor Alkiza és Valerij Karpin pedig visszavonult az elmúlt szezon végén. Az érkezési oldal sem mennyiségben, sem minőségben nem mérhető a távozókéhoz, hiszen új igazolásnak csupán a tulajdonképpeni fiókcsapattól, a másodosztályú Eibartól megszerzett védő, Daniel Cifuentes, a kölcsönből visszatért Gaizka Garitano és Oskitz Estefania Gil, valamint az Atlético Madridtól megszerzett támadó középpályás, Álvaro Novo számít.

Összességében elmondható tehát, hogy a nyáron jócskán meggyengült a Real Sociedad kerete, ehhez képest meglehetősen merésznek tűnt a vezetőség célkitűzése, hiszen ők a tabella első felébe várják a csapatot. A pesszimista várakozásokat igazolta az első bajnoki forduló is, amikor a baszk örökrangadón a Real simán, 3-0-ra kikapott Bilbaóban.

A következő mérkőzésen, hazai pályán sikerült javítani, az újonc Deportivo Alavés ellen 2-1-re győzött a csapat, köszönhetően José Barkero duplájának.

A harmadik fordulóban ismét utaznia kellett az együttesnek, ami a jelek szerint alaposan megviselte a játékosokat: az RCD Mallorca 5-2-re páholta el Nihatékat a Son Moix stadionban. Ezen a találkozón a vendégek részéről Novo (aki első gólját szerezte új csapatában) és Xabi Prieto volt eredményes, a Nihat, Kovacevic páros találataira tehát továbbra is várni kellett. De nem sokáig, hiszen a negyedik fordulóban mindketten betaláltak (ráadásul a szerb kétszer is), így a Real Sociedad 3-2-re nyert az Atlético Madrid ellen.

Ez a siker (és a mutatott jó játék) bizakodóvá tette a drukkereket, akik abban reménykedtek, hogy az együttes kivételesen idegenben is képes lesz maradandót alkotni. Nos, nem volt képes, bár a Valencia CF ellen a Luis Casanova stadionban nem szégyen 2-1-re kikapni, de pont nem jár érte.

Az első öt fordulóban tehát két arcát mutatta a gárda. Otthonában, az Anoeta-stadionban rendre győz, helyenként kifejezetten jó teljesítményt nyújtva, idegenben viszont képtelen a pontszerzésre. Ha ez a bajnokság hátralévő részében is így folytatódik, aligha sikerül a táblázat első felében végezni. Ahhoz a városhatáron túl is bátran kell futballozni.