Konferenciablog az Internet Hungaryról

Vágólapra másolva!
Internetes "élő adás" - ám ezúttal nem webkamerával, hanem szövegben, bloggal az Internet Hungaryról.
Vágólapra másolva!

Szinte élőben - de legalábbis az előadások utáni összefoglalókkal - jelentkezik egy magánszemélyek által létrehozott blog az Internet Hungary konferenciáról. Az évről évre megrendezett kétnapos tihanyi tanácskozáson a hazai internet készítői, szabályozói és fogyasztói tartanak összejövetelt, tematikus beszélgetésben kóstolva végig az aktuális trendeket.

Ezúttal - nem csak az Internet Hungary vonatkozásában, hanem a magyar interneten először - blogban olvashatjuk a konferencia előadásairól szóló bejegyzéseket. A négy blogger kezdeményezésére létrejött weboldalon szövegben és néha képen követhetők nyomon a konferencia előadásai. A nemritkán szubjektív benyomásokkal színesített beszámoló a http://blogter.hu/internethungary/ címen található.