Vágólapra másolva!
Pénteken eldőlt, hogy Pajkos János lesz a Diósgyőri VTK labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Sallói István ügyvezető igazgató arról adott tájékoztatást, hogy az egykori debreceni, illetve békéscsabai szakvezetővel egy plusz egyéves szerződést kötöttek. Sallói elmondta, hogy az edzőbizottságtól megkapták a pro-licences végzettséggel rendelkező szakvezetők listáját, de külföldi trénerrel is kapcsolatban álltak. Azért döntöttek Pajkos mellett, mert ő korábban már dolgozott Diósgyőrött, ismeri a várost, kellő tapasztalattal rendelkezik és a csapat jó néhány jelenlegi labdarúgója is megfordult már a keze alatt. A vezetőedzői teendőket eddig ellátó Zoran Kuntic sem távozik Diósgyőrből, az elkövetkezendő időben segítőként dolgozik Pajkos mellett.

"A munkamegosztásról a két tréner dönt. Kuntic tudomásul vette, hogy nem rendelkezik a szükséges végzettséggel. Pajkos Jánossal kapcsolatban egyébként azt is tervezzük, hogy az utánpótlás-nevelésből is vegye ki a részét" - mondta Sallói. Pajkos a 18 órakor kezdődő Ferencváros-DVTK találkozón már el is foglalja helyét a diósgyőri kispadon.