Csak a középmezőnybe jutott az IHM honlapja

Vágólapra másolva!
A Kormányzati Informatikai Tárcaközi Egyeztető Bizottság (KITEB) megvizsgálta a minisztériumok honlapját, és pontozással értékelte a webes tartalmat, szolgáltatásokat - adta hírül a Kormányzati Portál.
Vágólapra másolva!

A KIETB a közigazgatás 15 központi állami szervének honlapját vizsgálta meg a közelmúltban. A bizottság még 2003-ban adott ki ajánlást arra vonatkozóan, hogy melyek azok a kötelező tartalmi elemek, melyeket a kormányzati weboldalakon meg kell találniuk a látogatóknak. A két évvel ezelőtt született ajánlás többek között a magyar címert is szabványosította, valamint előírta az egységes internetcím-használatot is.

A közelmúltban elvégzett vizsgálat során 27 szempont alapján, pontozással alakították ki a minisztériumi honlapok sorrendjét. Olyan tartalmi elemek meglétét vizsgálták, mint az impresszum megléte, az ügyfélszolgálat elérhetősége, hírek, sajtóközlemények megjelenítése, és olyan szolgáltatásokat kerestek, mint a fórum, hírlevél-feliratkozási lehetőség vagy a kereső.

A legjobbnak a hosszú nevű Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi, illetve a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium honlapjai legrosszabbnak pedig az igazságügyi és a kulturális minisztériumi honlapok bizonyultak. A legjobb honlap 58, a legrosszabb 38 pontot kapott az értékelésnél - a maximum pedig 62 lett volna. Ebből kiderül az is, hogy a helyzet nem olyan rossz, hiszen a leggyengébb eredményt produkáló tárcák honlapjai is teljesítették az elvárások kétharmadát.

Érdekesség, hogy az informatikával hivatalból foglalkozó IHM honlapja csak a középmezőnybe került be: az 50 pontos végeredmény azért született, mert a KIETB nem talált fórumot, hírlevelet, és a jogelőd Informatikai Kormánybiztosságra való utalást, valamint elégedetlen volt az archívummal, a címerrel, a telefonszámok feltüntetésével és a civil szervezetekre mutató linkekkel.