Vágólapra másolva!
A kenyai Paul Tergat, illetve a lett Jelena Prokopcuka nyerte a vasárnapi New York-maratont.

A 2:04:55 órás idővel világcsúcstartó Tergat korábban még soha nem állt rajthoz New Yorkban, ám saját bevallása szerint mindig is vágyott rá, hogy futhasson a világ legrangosabb maratonijai közé sorolt versenyen. A 10 000 méteren kétszeres olimpiai ezüstérmes (1996, 2000), 36 éves klasszis az utolsó kilométereket az amerikai metropoliszban tavaly győztes Hendrik Ramaalával kettesben tette meg, majd a hajrából ő jött ki jobban, alig egy méterrel előzte meg dél-afrikai riválisát. Ez volt a verseny történetének legszorosabb befutója. Harmadikként - pár másodperccel lemaradva - a tavalyi olimpiai ezüstérmes amerikai Mebrahton Keflezighi ért a célba.

A nők mezőnyéből ezúttal hiányzott a világcsúcstartó és világbajnok brit Paula Radcliffe, valamint a viadal korábbi kétszeres győztese, a kenyai Margaret Okayo. Távollétükben a tavaly ugyanitt ötödikként záró Jelena Prokopcuka bizonyult a leggyorsabbnak. A lett futó sokáig küzdött a kenyai Susan Chepkemeivel az elsőségért, a finisre azonban már egyedül maradt. Vasárnapi legnagyobb riválisa 2004-ben is második volt. A harmadik helyet a 10 000-en kétszeres olimpiai bajnok etióp Derartu Tulu szerezte meg.

Eredmények:
férfiak:
1. Paul Tergat (kenyai) 2:09:30 óra
2. Hendrik Ramaala (dél-afrikai) 2:09:31
3. Mebrahton Keflezighi (amerikai) 2:09:56
nők:
1. Jelena Prokopcuka (lett) 2:24:42 óra 2. Susan Chepkemei (kenyai) 2:24:56 3. Derartu Tulu (etióp) 2:25:21

A férfi győztes 100 ezer, a női első - egy szponzori felajánlás révén - 130 ezer dollárt kapott. Az előzetes beszámolók alapján mintegy száz országból 35 ezer futó vágott neki a 42,195 km leküzdésének.