Beszivárog a maffia a brit bankrendszerbe

Vágólapra másolva!
Beszivárgott a szervezett bűnözés a brit bankrendszerbe, megpróbálva belülről megkerülni a pénzügyi szektor védelmi rendszereit - mondta szerdai londoni beszámolók szerint a brit bankfelügyelet (FSA) elnöke.
Vágólapra másolva!

Beszivárgott a szervezett bűnözés a brit bankrendszerbe, megpróbálva belülről megkerülni a pénzügyi szektor védelmi rendszereit - mondta szerdai londoni beszámolók szerint a brit bankfelügyelet (FSA) elnöke.

Callum McCarthy egy zártkörű, a pénzügyi bűnözéssel foglalkozó londoni szakkonferencián azt mondta: gyűlnek a bizonyítékok arra, hogy szervezett bűnözői csoportok saját embereiket helyezik el pénzügyi szolgáltató cégeknél, ezzel tudásanyagot szereznek az adott bank működési és ellenőrző rendszereiről, amelyeket így ki tudnak kerülni.

A szerdai The Times adatai szerint a pénzintézeteknél elkövetett csalások évente 14 milliárd font (ötezer milliárd forint) kárt okoznak Nagy-Britanniában, és a brit bankokban minden évben 25 milliárd font (9 ezer milliárd forint), kábítószer-kereskedelemből és egyéb bűncselekményből származó "koszos pénzt" mosnak tisztára.

A vezető brit napilapnak egy név nélkül nyilatkozó banki forrás azt mondta: a bankok mindent megtesznek alkalmazottaik alapos szűréséért, de az emberi jogi törvények megnehezítik a leendő munkatársak ellenőrzését.

Rendőrségi források szerint a szervezett bűnözői csoportok egyebek mellett a City éttermeiben és pubjaiban környékezik meg az oda betérő banki alkalmazottakat. Ez olyan méreteket öltött, hogy egyes citybeli pénzintézetek munkatársai már nem hordanak vállalati egyenruhát az utcán, hogy ne lehessen őket azonosítani - írta a The Times.