Vágólapra másolva!
Szegeden szerdán minden idők legnagyobb mezőnyével, 74 ország 1091 versenyzőjének részvételével megkezdődött a 15. kick-box világbajnokság. A magyarok remekül rajtoltak, az első hét mérkőzésüket megnyerték.

A világbajnokság megnyitójaként a nemzetközi szövetség, a WAKO olasz elnöke, Ennio Falsoni világhírű díszvendégeket köszöntött. Az Egyesült Államokból kifejezetten a vb-re érkezett a sportág három legendája: Mike Anderson, a WAKO egykori megalapítója, valamint a ringből és a hollywoodi filmvásznakról egyaránt ismert Don "Dragon" Wilson és Bill "Superfoot" Wallace. Az ötnapos versenyen négy szabályrendszerben - semi-, light- és full-contactban, illetve aero-kickboxban - zajlanak majd a küzdelmek három ringben és négy páston.

Az első napon tizenhárom magyar érdekelt a selejtezőkben. Közülük elsőként a nehézsúlyú, bosnyákból magyarrá lett Smajlovic Dzevad kezdett, és győzelmével megadta az alaphangot. S hét ringbe, illetve tatamira lépés után még mindig százszázalékos volt a magyar mérleg: Jároszkievicz Krisztián, Rakó Dávid, Szőke Róbert, Molnár Csaba, Kovács Betty és Hudák Mariann is megnyerte a mérkőzését.

- Egyelőre minden a várakozásainknak megfelelően alakul, mindenki nagy szívvel küzdött - értékelt Zrínyi Miklós szövetségi kapitány. - Valamennyiükön érezni lehetett, hogy a szokásosnál is jobban izgulnak, de szerencsére ez eddig jól sült el. Külön kiemelném Rakó Dávid teljesítményét, aki a világbajnoki ezüstérmes kanadai ellenfelét fantasztikus fejrúgásokkal intézte el, így ő is éremesélyessé lépett elő. Azt hiszem, az eddigi produkciók a többieket is doppingolják majd. Soha rosszabb kezdést! - fogalmazott a szakvezető.

Forrás: MTI

Az új-zélandi csapat hakája



semi-contact:

férfiak:
69 kg, a 16 közé jutásért: Jároszkievicz Krisztián - Jaremenko (ukrán) TKO a 2. menetben.
74 kg, a 16 közé jutásért: Rakó Dávid - Perrins (kanadai) TKO a menetben 3. menetben.

nők:
55 kg, nyolcaddöntő: Kovács Betty - Szogomonjan (moldovai) 19-16

light-contact:

férfiak:
+94 kg, nyolcaddöntő: Smajlovic Dzevad - Naderbeigin (iráni) 3-0

nők:
65 kg, nyolcaddöntő: Hudák Mariann - Cukrov (horvát) 3-0

full-contact:

férfiak:
67 kg, a 16 közé jutásért: Szőke Róbert - Velazquez (mexikói) 3-0
75 kg, a 16 közé jutásért: Molnár Csaba - Konieczny (brit) 3-0