Képek az új Ford Focus WRC-ről

Vágólapra másolva!
A 2006-os Ford Focus RS WRC-t tesztcélokkal ugyan a szezonzáró Ausztrál ralin már bevetették, de az új festésű versenyautó csak nemrég, a Bolognai Motor Show-n mutatkozott be hivatalosan.
Vágólapra másolva!

A két olajos támogató egymás melletti feltüntetése azt is jelenti, hogy már nem lesz kétféle dizájn, és a két finn, Grönholm és Hirvonen is ilyen gépben nyomul a 16 vb-futamon.

Az autót az a Christian Loriaux (és csapata) tervezte, aki már az előző, szögletesebb generációért is felelt, az RS WRC 06 utcai donorja pedig az új Ford Focus sportos, ST verziója.

A raliautó kétliteres Duratec blokkja abszolút könnyűfémből készült, Garrett-turbós, 16 szelepes, elvileg maximum 300 lóerős (6000-es fordulaton), nyomatékcsúcsa pedig brutális 550 Nm (már 4000-nél).

Az előd hatsebességes váltója helyett a 2006-os modellben a még alacsonyabban érkező nyomaték miatt már csak ötgangos a szerkezet (keresztben beépítve), az eggyel kevesebb fokozattal időt is spóroltak, tömeget is csökkentettek.

Az autó súlypontja is alacsonyabbra került, ugye az új szabályok értelmében már csak a középső difi lehet aktív, az első és a hátsó mechanikus. Szintén költségcsökkentésileg könnyű, erős, de baromi drága titániumot már nem használhatnak, a mérnököknek nagy kihívás, hogy így a lehető legközelebb vigyék az autót a minimálisan előírt 1230 kg-os értékhez. Ráadásul az új Focus méretesebb, a versenyautó hossza 4362 mm (szélessége 1800, tengelytávja 2640 mm).

A Michelin-utód BF Goodrich gumikkal szerelt Ford Focus RS WRC 06-ot a jövő évi szezonnyitón (Monte, január 20-22.) láthatjuk éles bevetésen.

Forrás: EPA

A szezonzáró Ausztrál ralin már kipróbálták a 2006-os Focus WRC-t

Jost Capito, a Ford TeamRS igazgatója, Malcolm Wilson csapatfőnök és Christian Loriaux technikai vezető a Bolognai Motor Show-n (b-j)

Ajánlat: WRC-fórum > Loeb a bajnokok bajnoka > WRC 2006