Ausztráliában leállították a Kazaa fájlcserélőt

Vágólapra másolva!
A kliensprogramot nem lehet letölteni, a már meglévő felhasználók pedig figyelmeztetést kapnak a programtól: ne használják a Kazaa-t. A leállás oka, hogy a fájlcserélő nem tudta teljesíteni a zeneipar tartalaomszűrésre vonatkozó kérését.
Vágólapra másolva!

Az ausztrál szövetségi bíróság döntése értelmében a Kazaa üzemeltetőinek december ötödikéig kellett volna elérhetetlenné tenniük a jogsértő tartalmakat a fájlcserélőn úgy, hogy kiszűrik az ezekre mutató keresőszavakat. A Sharman Networks viszont nem tudott eleget tenni a kérésnek, így a hazai pályán inkább leállítja a Kazaa-t. A fájlcserélő használatához szükséges szoftvert az ausztrál netezők nem tudják letölteni, a meglévő felhasználókat pedig mind a fájlcserélő weboldalán, mind a kliensprogramban figyelmeztetik, hogy ne használják azt.

A cég szeretné legális keretek között folytatni tevékenységét úgy, hogy a keresőszavak szűrése helyett a zenei hangminták alapján teszik elérhetetlenné a rendszerben a jogsértő tartalmakat. A Sharman Networks viszont egyelőre nem tudta meggyőzni az általa javasolt "audio-ujjlenyomat" technológia előnyeiről az ausztrál hanglemezkiadók szövetségét (ARIA), amely a hírek szerint nagyon rossz néven vette, hogy a cég a megadott határidőig nem teljesítette a bíróság tartalomszűrésre vonatkozó utasítását.

A Kazaa ellen három éve zajló per következő fordulójára februárban kerül sor, és a Sharman Networks nem adja fel a küzdelmet. A zeneipar által indított per már három éve zajlik a fájlcserélő ellen: az ARIA azzal vádolja a Kazaa üzemeltetőit, hogy jogsértő tevékenységre buzdították a felhasználókat, míg maguk a kliensprogramban elhelyezett reklámbevételekből tettek szert jelentős nyereségre. A Kazaa 2002-ben a világ legnépszerűbb fájlcserélőjének számított, és több millióan használták világszerte.