Vágólapra másolva!
Kijelölték a férfi és a női válogatott keretét a 2006-os, torinói sakkolimpiára - derült ki a Magyar  Sakkszövetségben megtartott sajtótájékoztatón. Előbbi remélhetőleg legjobb összeállításában ülhet asztalhoz a május 19-én kezdődő eseményen, s akkor akár dobogós helyen is végezhet.

Pintér József kapitány nyolcfős keretéből csak Lékó Péternek és Polgár Juditnak nem kell elindulnia a március 1. és 9. között Székesfehérváron sorra kerülő bajnokságon - melyre Portisch Lajos, a Nemzet Sportolója is meghívást kapott -, míg ez a másik hat jelöltnek, azaz Almási Zoltánnak, Gyimesi Zoltánnak, Berkes Ferencnek, Balogh Csabának, Ruck Róbertnek és Horváth Ádámnak kötelező.

A női együttes alaposan megerősödhet, sőt éremesélyessé léphet elő, ugyanis a 15 éve Magyarországon élő, a világranglistán 19. vietnami Hoang Than Trang magyar állampolgárságért folyamodott, s a honi szövetség reményei szerint az olimpiáig meg is kapja azt. Mellette Mádl Ildikó, Vajda Szidónia, Gara Anita, Lakos Nikoletta, Medvegy Nóra, Ignácz Mária, Schneider Veronika és Gara Tícia kapott helyett Horváth József keretében.

A férfiak négy, a nők három táblán csatáznak majd, két, illetve egy tartalék nevezhető a 13 fordulós svájci rendszerű viadalra, s mindkét szövetségi kapitány várhatóan a bajnokság után jelöli ki a torinói csapat tagjait.

Jövő péntektől vasárnapig 6 év szünet után rendeznek ismét ifjúsági válogatott mérkőzést, melyen Horvátország lesz a magyarok ellenfele. A mindössze 800 fős Bázakerettyén sorra kerülő találkozón az öt korosztály (10, 12, 14, 16 és 18 évesek) két-két legjobb férfi, illetve az országos bajnokságon győztes női versenyzője képviseli a hazai együttest.

(MTI) / [origo]