Vágólapra másolva!
Lemhényi Dezsőnek, az Olimpiai Bajnokok Klubja alapító elnökének, az 1952-ben aranyérmes vízilabdacsapat tagjának nevét vette fel a sashalmi Hősök Fasori Általános Iskola.

"Kiváló példaképet választottatok" - mondta a pénteki avatóünnepségen az intézmény mintegy félezer diákjának és a tantestületnek Ábrahám Attila, a Nemzeti Sporthivatal elnöke.

Az idén húszéves sashalmi iskola a huszadik intézmény, amely olimpiai aranyérmes sportember nevét viseli. Godóné Zavilla Klára igazgatónő úgy fogalmazott, nemcsak a sportban elért teljesítményeiért, eredményeiért, hanem elsősorban a közösség érdekében végzett munkája miatt, szellemisége elismeréseként esett a választás Lemhényi Dezsőre.

A 2003-ben elhunyt sportember felesége, az ugyancsak olimpiai bajnok Tass Olga meghatottan mondott köszönetet az iskola vezetőinek, hogy férjét választották névadónak.

Az intézmény folyosóján elhelyezett Lemhényi domborművet Martin György, a vízilabda-szövetség elnöke és Dömötör Zoltán, az Olimpiai Bajnokok Klubjának jelenlegi elnöke avatta fel.