Vágólapra másolva!
Az ESA tagállamainak szakminiszterei igent mondtak az űrügynökség költségvetésére. A 17 tagállam illetékesei 95 százalékban jóváhagyták a 2010-ig tervezett tudományos programok költségvetését.
Vágólapra másolva!

A hónap elején Berlinben tartott gyűlésen az ESA 8,8 milliárd eurós költségvetését vitatták meg. A jelentékeny összeg az űrügynökség következő öt éves kutatási tevékenységét fedezi. Egy kérdésben nem tudtak dűlőre jutni a felek, nevezetesen, hogy 50 millió eurós ráfordítással bekapcsolódjon-e az ESA az orosz Clipper-programba, aminek keretében a Szojuz-űrhajók felváltására fejlesztenek ki egy hatszemélyes űrkompot.

A tagállamok kismértékben csökkentik a Nemzetközi Űrállomás (ISS) tudományos programjában való részvételt, viszont hamarosan elindítják és összekapcsolják az űrállomással az ESA kutatómodulját, a Columbust.

A következő öt év tudományos tevékenységére a teljes összeget (2,1 mrd euró) megkapta az űrhivatal, ami évi 2,5 százalékos növekedést jelent 2010-ig. Zöld utat kaptak a tervezett projektek: marsjárót küldenek a vörös bolygóra, tudományos megfigyelő műholdakat állítanak pályára a Föld körül, és aktívan részt vesznek a nemzetközi programokban.

A kétnapos berlini konferencia bebizonyította, hogy habár pillanatnyilag viták folynak a költségvetésről a tagállamok között, a hosszú távú tudományos együttműködésnek mindannyian bizalmat szavaztak.

kzp