Vágólapra másolva!
Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is összeállítottuk Európa négy legerősebb pontvadászatának álomtizenegyét. A válogatásnál (a mutatott teljesítmény mellett persze) mindössze három megszorítást alkalmaztunk: csak azokat a játékosokat vettük figyelembe, akik egész évben ugyanabban a bajnokságban szerepeltek, valamint a csapat hadrendjének lehetőleg az adott liga leggyakoribb vagy legeredményesebb formációját kellett mintáznia, azaz a valóságban is elképzelhető legyen egy ilyen összetételű gárda.

Nem sokban hasonlít a Serie A 2005-ös álomcsapata az egy esztendővel korábbira, hiszen a tizenegy játékos több mint kétharmada kicserélődött. A felállás viszont változatlan, leginkább a 4-3-1-2-es hadrendhez hasonlít, bár érdekes módon a középpályán a védekező futballisták vannak túlsúlyban.

A háló előtt is váltás történt, bár Dida 2005-ben is viszonylag egyenletes teljesítményt nyújtott, még őt is sikerült túlszárnyalnia az Udinese egyesének, Morgan de Sanctisnak. A fekete-fehérek kapusa tavasszal főszerepet játszott az udineiek remeklésében, Bajnokok Ligájába jutásában, és annak ellenére, hogy ősszel nem működik olyan jól előtte a védelem, továbbra is őrzi kiváló formáját.

A védelemben egyértelmű a Juventus FC fölénye, a bajnokcsapat majdnem a teljes hátsó sort kibérelte magának, csupán az FC Internazionale kőkemény, elnyűhetetlen bekkje, Iván Córdoba tudott bekerülni a csapatba. Lilian Thuram, Fabio Cannavaro és Gianluca Zambrotta helyét nemigen lehet megkérdőjelezni, elsősorban miattuk kaptak a torinóiak elképesztően kevés gólt. Ők hárman szinte az egész évet végigjátszották, náluk összeszokottabb védelmet nemcsak Olaszországban, de a világon is nehéz találni. Talán meglepő, hogy nem találunk AC Milan-játékost a hátvédsorban. Ennek oka, hogy a piros-feketék védelme felett igencsak eljárt az idő, a szakértők többsége szerint éppen a védelmek közötti különbség döntötte el a bajnokságban a Juve javára.

A középpályán már nem ilyen egyértelmű a torinói gárda fölénye, hiszen ebben a csapatrészben minden játékos más klubot képvisel. A Juve részéről a brazil Émerson került be, aki már tavasszal is hihetetlenül hasznosan szűrte meg az ellenfelek támadásait, Patrick Vieira nyári érkezése óta pedig még jobb teljesítményt nyújt a brazil. Szintén a védekezés az elsődleges feladata az Internazionale argentin játékosának, Estebán Cambiassónak, aki 2004 nyarán érkezett a Real Madridtól, de igazán a 2005-ös naptári esztendőben produkált kiemelkedőt. Aimo Diana csapatba kerülésére egy éve még nem sokan fogadtak volna, de a Sampdoria védőből lett középpályása posztján a Serie A egyik legjobbja volt az idén. Amellett, hogy a védekezésből is alaposan kivette a részét, a gólokkal sem maradt adós: tavasszal háromszor, ősszel pedig eddig négyszer volt eredményes a bajnokságban.

Az álomcsapat karmesteri pálcája Kaká kezébe került, az AC Milan brazil csillaga ebben az évben még 2004-es teljesítményét is képes volt felülmúlni. Csapata egyik legjobbja volt már a tavaszi szezonban is - számos gólpassza mellett négy gólt is lőtt, az új bajnokságban pedig még jobban megy neki: már most négy gólnál tart a Serie A-ban, és a Bajnokok Ligájában is oroszlánrésze volt a tavalyi döntős továbbjutásában.

A csatársor összeállítása volt a legnehezebb feladat, hiszen Zlatan Ibrahimovic (Juventus FC), David Trézéguet (Juventus FC), Andrij Sevcsenko (AC Milan), Alberto Gilardino és Luca Toni is kimagaslóan teljesített 2005-ben. Köztük végül is az idén a bajnokságban szerzett gólok számra alapján rangsoroltunk, így utóbbi két játékos került a kezdő csapatba, a többieknek pedig marad a cserepad. Toni tavasszal 16-szor volt eredményes a Palermo színeiben, ősszel pedig eddig ugyanennyi gólt szerzett, de ezekkel a találatokkal már a Fiorentina szurkolóinak szerzett örömet. A másik támadó, Gilardino tavasszal (az AC Parma labdarúgójaként) még Toninál is eggyel többször volt eredményes, az Milanban azonban a nagyobb konkurencia miatt nincs bérelt helye a csapatban, de azért 11 gólt már szerzett. Trézéguet 20, Ibrahimovic és Sevcsenko 12-12 gólja ezúttal nem volt elég a csapatba kerüléshez.

Az álomcsapat: De Sanctis - I. Córdoba, Thuram, F. Cannavaro, Zambrotta - Diana, Émerson, Cambiasso, Kaká - Gilardino, Toni.