Megvan a Barátok közt ellenfele

Vágólapra másolva!
Gundel Takács Gábor vetélkedője 2006-tól naponta lesz látható a TV2 képernyőjén, de változik a forma és a tartalom is. A műsor rövidebb lesz, miközben az eddig megszokott kvízrész elmarad.
Vágólapra másolva!

A tévéújságot böngészőknek már feltűnt, hogy jövő héttől a TV2 népszerű pénteki vetélkedője rövidebb dózisokban érkezik a nézőhöz - viszont minden nap lesz egy adás. Arról kérdeztük a műsorvezetőt, hogy nem zavarja-e, hogy este nyolc után kezdődik majd az Áll az alku, épp akkor, mikor a nagy rivális kereskedelmi csatornán, a kiemelkedő nézettségű Barátok közt fut.

"Nekem valahol mindegy, hogy Vágó István műsorával vagy a Barátok közt-tel szemben indul-e az Áll az alku. Igazából kétféle tévés van: az egyik üzletember és jobban érdeklik a számok, a másik pedig olyan, aki szeret televíziós műsorokat készíteni. Én persze a második csoportba tartozom és problémának tartom, hogy a nézettség ilyen prioritást kap. Egy bizonyos ponton túl nem vagyok hajlandó idegeskedni az adatok miatt: korábban is voltak hetek, hogy egyáltalán nem néztem meg, milyen mutatói vannak a műsoromnak" - mesélte Gundel Takács. Szerinte a Barátok közt-nek megvan a stabil bázisa, de mellette még nagyon sokan tévéznek: őket kell hát átcsábítani a TV2-re. Úgy véli, hogy a nézettség nem minden: igényes, okos műsorok is tűntek már el azért, mert a mérések szerint nem hozták az elvárt nézőszámot.

A műsorvezető élete nem fog felborulni az új rendszer miatt. Amíg heti műsor volt, akkor három nap alatt forgattak le hat adást, de az sem jelentett problémát: "Én tizenöt éve élek rendszertelenül, legalábbis munka szempontjából. Hol reggel dolgozom, hol éjjel, hol délben van munka. Én immár pont az viselném nehezen, ha hétfőtől úgy kellene dolgoznom, mint sok más embernek: reggel kilenctől délután ötig."

Gundel Takács Gábor a TV2-n továbbra is jelen lesz, ha ökölvívás kerül a képernyőre, de a Sport 1 és a Sport 2 is számíthat munkájára. Miközben - tévén kívül - árveréseket is vezet egy antikvitásokkal foglalkozó cégnek, a családnak él: "A tévézés is számít, de ennél fontosabb, hogy sok időt tudjak tölteni a gyerekeimmel" - tette hozzá.