Mobilos újdonságok a CES-ről

Vágólapra másolva!
A világ legrangosabb szórakoztatóelektronikai vásárán egy sor újfajta mobilt és hordozható kütyüt mutattak be: a fő látványosságot tévéadás vételére és zenelejátszásra képes mobilok képezték, de gyerekeknek és idős embereknek szánt készülék is debütált.
Vágólapra másolva!

Új trendet szögezett az orrunk elé az idei CES (Consumer Electronics Show), a világ legnagyobb szórakoztatóelektronikai vására. A kiállításon a vezeték nélküli technológiákat alkalmazó multifunkcionális mobilok új generációjának armadáját mutatták be a piacvezető gyártók. Az új készülékek, amelyeket a Motorola szerint "korábban csak mobiltelefonnak hívtunk", mára mobil irodává léptek elő, multimédiára használhatóak, műholdas helymeghatározást kínálnak, egyes típusok még gazdájuk stressz-szintjét is mérik, ha kell.

A gyártók újabbnál újabb képességekkel ruházzák fel telefonjaikat, az LG MediaFlója képes földi sugárzású digitális tévéadásokat fogni, a Samsung pedig az XMSR nevű műholdas rádiótechnológiát implementálja telefonjaiba. Az idei bemutatókon már hangsúlyos szerepet kapott a mobilitás illetve a készülékek összekapcsolhatósága, ami a tavalyi CES-ről még hiányzott.

A leglátványosabb újítás a video- és zenelejátszás fejlesztése a mobiltelefonok és a zsebszámítógépek körében. Ugyan ez a trend nem éppen mai, ezévben a telefonok még gyorsabb letöltést képesek produkálni (a leggyorsabb letöltésre jelenleg a Samsung új mobilja képes), még jobb minőségű videókat lehet rajtuk nézni és akár még élő videokonferenciát is meg lehet velük valósítani.

A kiállítás csúcsmobiljai

Ami a zenét illeti, a Motorola CES-en bemutatott új slágere, a cég pengevékony mobiljának új változata, a ROKR E2 mintegy ötszáz számot tud tárolni 2 gigabájtos cserélhető SD-memóriakártyáján. Az új ROKR Linux-alapú operációs rendszert használ, amely segítségével tulajdonosai különböző zenei formátumokat is meghallgathatnak, külseje stílusosabb, letöltései gyorsabbak - elődje összes vitatott tulajdonságát kijavították benne.

Forrás: [origo]
Az LG új mobiljai

Ez továbbá az első telefon, amelyen elérhető a cég új, előfizetéses rendszerű zenei szolgáltatása, az iRadio. Ennek segítségével a hallgatók 435 különféle zenei csatornát tudnak letölteni és meghallgatni. A készülék a CES-en láthatóvá vált trendhez hűen rendelkezik Bluetooth kapcsolódási lehetőséggel, emellett egy ledes villanóval ellátott 1.3 megapixeles fényképező és egy FM-rádió kapott helyet a készülékben extraként.

Újabb walkman-mobillal rukkolt elő a Sony Ericsson: a W810-es típust szintén zenelejátszási funkciókkal vértezték fel, a ROKR-hez hasonlóan cserélhető memóriakártyával rendelkezik. A telefon 20 megabájtos belső memóriáját pedig egy 512 megabájtos MS Pro Duo kártya egészíti ki (amely egészen 2 gigabájtig bővíthető). A készülékhez a gyártó hordozható hangfalakat vagy dokkolóállomást is fog árulni, s mivel a készülék négysávos, a világ bármely táján lehet vele telefonálni.

A svéd-japán készülékben 2 megapixeles digitális fényképező található, extra lámpával, s a Bluetooth vezeték nélküli kapcsolat mellett mellett infravörös port is található rajta. A telefon az MP3 mellett AAC zenefájlokat is lejátszik és beépített MegaBass basszuserősítő funkcióval is rendelkezik. Az amerikai gyártó a rendezvényen azt is bejelentette, hogy a jövőben egyes mobiltelefonjait Google-billentyűvel szereli fel, melyet lenyomva a felhasználók közvetlenül elérhetik az ismert webes kereső szolgáltatásait.

Gyerekeknek is készült mobil

Forrás: [origo]
Migo: mobil vészhelyzetre

Említést érdemel még a Motorola szintén kiállított, szimplán Q névre elkeresztült, extra vékony okostelefonja, melyet még tavaly mutattott be, illetve az LG gyermekeknek szánt, Migo nevű készüléke is. Ez utóbbi egy végletekig lebutított funkciójú, gyerekeknek, vagy idős embereknek szánt készülék, amely lehetővé teszi, hogy egy gombnyomással feltárcsázzák róla például a szülőket, vagy a mentőket. A koreai gyártó emellett egy olyan készülékkel is előrukkolt, amellyel vércukrot, zsírszázalékot és stresszeltségi szintet is mérhet tulajdonosa.

A Las Vegas-i szakkiállításon a mobilpiacon vezető pozícióval bíró Nokia ezúttal csekély újdonsággal szolgált (igaz, a cég már tavaly bemutatta saját tévés mobilját): csupán azt jelentette be, hogy két alsó-középkategóriás készülékéből Bluetooth-képes változatokat dob piacra. Mindez azt jelezheti, hogy a rövid hatótávú, eszközök közti kapcsolatot biztosító vezeték nélküli technológia, alapvető elemmé válik a mobiltelefonokban ugyanúgy, ahogyan a mobilba integrált fényképezők is a készülékek elmaradhatatlan részeivé váltak napjainkra.