Márkakupa indul motorosoknak

Vágólapra másolva!
Az idei évben új, minden eddigitől eltérő magyar szervezésű nemzetközi versenysorozat indul amatőr és profi motorosoknak egyaránt, gyári támogatással.
Vágólapra másolva!

A Suzuki GSX-R Kupa nevű versenysorozat több szempontból is egyedülálló kezdeményezés a magyar motorsportban, ugyanis azon túl, hogy ezt a kupát támogatja először közvetlenül hazai importőr, egy sereg egyedülálló jellemzővel is bír. A verseny szervezőinek elsődleges célja az esélyegyenlőség és az igazságosság volt, de az is fontos szempont, hogy a leendő indulóknak csak a versenyzéssel kelljen foglalkozniuk.

Ennek szellemében az esemény lebonyolításáért felelős Team Suzuki biztosítja a versenyzésre átalakított 2006-os GSX-R 600-as motorkerékpárokat, azok helyszínre szállítását és felkészítését a futamokra, valamint a versenyzők és csapattagok kiszolgálását. A versenyek helyszínén központi szerviz és állandó műszaki személyzet biztosítja a hátteret, ami garancia a motorok egyforma teljesítményére, ráadásul a futamok előtt sorsolás dönti el, hogy ki-ki melyik motorral indulhat.

A verseny éves nevezési díja magába foglal mindent, amire a versenyzőknek szüksége lehet: üzemanyagot, kopóalkatrészeket, gumikat, csapatruházatot, továbbá a szerviz és kommunikációs szolgáltatásokat. A márkakupa versenyeit együtt rendezik a nemzetközi Alpok-Adria Bajnokság fordulóival, ami nyolc futamot jelent az idei szezonban három ország, öt különböző pályáján. Az értékelés külön történik az amatőr és profi versenyzők számára. A részvétel feltételeiről a Team Suzuki elérhetőségein lehet tájékozódni.