Családi ezüst - Zastava 750

Sokunknak vannak történeteink eredeti állapotukban megőrzött autókról, mániákusan gondos gazdákról. Sorrendet felállítani közöttük nehéz dolog, talán felesleges is, mindenesetre Zastava-kategóriában alighanem eldőlt, ki a magyar bajnok. A sampiont Ocskay Zoltán mutatja be.

Lajos Ferenc, jóval túl a nyolcvanon, ritkán vezet. Ha valahová mennie kell, mert ebben a korban már nem nagyon szeret a nagykapun túlra kerülni az ember, a fia ül a kormány mögé. A családi autó, a 750-es Zastava az év legnagyobb részét a kecskeméti, szép, polgári ház mögött meghúzódó kis garázsban tölti. Ez éppenséggel nem új helyzet.

A kilométeróra 68633-at mutat, s a számot negyvenhárommal kell elosztani ahhoz, hogy megtudjuk, mennyi is volt az alaposan megkímélt kragujeváci népautó éves futásteljesítménye. Szűk 1600 kilométer jön ki, de ez még nem az igazi adat, mert a Zastava nem újonnan került Lajosékhoz.

Első tulajdonosa 1962. július 13-án vette át, állítólag téesz-elnök volt Fajszon, ami magyarázat is egyben, milyen társadalmi helyzet kellett abban az időben egy ilyen különleges gépkocsi megvételéhez.

Megint állítólag, a téeszelnök csak stróman lehetett, valójában egy zenész, a kecskeméti színház gordonkása vásárolta a Zastavát. Tény, az első forgalomba helyezést követően alig egy hónappal bizonyos Kovács Sándor nevére írták át a ma is nagy becsben (talán mondani sem kell) meglévő forgalmit.

1965 áprilisában, amikor Lajos Ferenc megvette a Zastavát, már több mint húszezer kilométert mutatott az óra. Szűk két év alatt történt ez a hajsza, nyilván jólesett a Zastavának a pihenő, s ha innen kezdjük a számolást, kiderül, a Lajos Ferenc irányításával negyven év alatt lefutott 48 ezer kilométer évi 1200 kilométernyi "igénybevételt" takar.

65 ezer forint volt a kocsi ára, komoly summa abban az időben, egy ház ára könnyen kijött belőle. Talán ezért is, a CF 32-72 élete tulajdonképpen folyamatos SZOT-üdülés. Lajos Ferenc nem ismert határt autója kíméletében, s etalonnak a második világháborúban, a tüzérségnél beléivódott regulát tekintette. - Ha bevonultunk gyakorlatról vagy éles bevetésről, az első mindig a vontatók és az ütegek tisztítása, karbantartása volt. Csak akkor mehettünk pihenni, ha minden tiszta lett. Így csináltam az autómmal is, addig soha nem kerülhetett a garázsba, amíg le nem mostam, ki nem takarítottam - mondta a maga szabta házirendről.

Állítólag ha nyáron locsolókocsival találkozott menet közben, félreállt az autóval, és megvárta, míg felszárad az úttest. Ha esőre hajló idő volt, inkább kerékpáron vagy autóbusszal indult útnak. Máig emlegeti, hogy amikor megvették az autót, feleségével és a három fiúgyerekkel a Balatonra mentek vele nyaralni.

A családi kempingezésre nemigen emlékszik, de arra, milyen hatalmas esőt kaptak útközben, annál jobban. Kíméletben sem ismert tréfát. Piros lámpához már messziről csak odagurult a kocsival, üres fokozatban. S még a beülésnek is külön regulája van: - Úgy ülj be, hogy először tedd le a kezedet, és azután ereszkedj az ülésre, nehogy az ülőpárnát tartó pántok a hirtelen terheléstől kinyúljanak - tanította fiát, amikor először átengedte neki a kormányt.

Ezek után talán nem meglepő, hogy fotózáskor a szőnyegvédőt védő huzat eltávolításával kellett kezdeni a makulátlan belső megörökítését, és csak cipőmet levéve mertem az utastérbe lépni. Egykor, egyébként, váltócipőt rendszeresítettek az autóhoz, s kiszálláskor- beszálláskor lábbeli-csere volt, akár a jobb múzeumokban.

Az eredmény elképesztő. 43 év alatt akkor is több kopásnak kellett volna összejönnie a huzaton, ha a vezető tíz centivel az ülés fölött lebeg. Egyszerűen semmi. Aligha akad még egy ilyen jó állapotú példány ebből az évjáratból, és ezúttal könnyen elképzelhető, hogy újat adna helyette a gyár - ha lenne. Valódi érték a Zastava üzemeltetési naplója is. Mert Lajos Ferenc mindent felírt, katonásan.

A vonalas füzetlapról tudható, melyik évben mikor indult a szezon a Zastava számára, és mikor jött el a téli pihenő. (Eleinte márciusban került le a ponyva a karosszériáról, és decemberben rakták vissza, később csak májustól érhette nap a fényezést.) 27 ezer kilométernél szelephézagot állítottak, 44 ezernél az első lengéscsillapítókat cserélték, a gyertyákat pedig 9 évvel a vásárlás után, 48 ezer kilométerrel a hátuk mögött, kellett újakkal felváltani (aztán 68 ezernél, két éve, megint).

Volt néhány akkumulátorcsere (1978, 1980, 1998, 2002), vízpumpaszimering-csere (1998), és a fékmunkahengerek is sorban feladták, utolsóként a bal elsőt idén májusban kellett kiszerelni. Az első gumikat még 1975-ben leváltották, és természetesen évente cserélték az olajat és a szűrőket.

- Unokabátyám Pécsett lakott, hozzá mentünk párszor látogatóba, aztán voltunk Pesten meg Cserkeszőlőn, de egyszer külföldre is elmentünk a Zastavával. Csehszlovákiában jártunk vele - sorolja büszkén Lajos Ferenc, és kérdés nélkül hozzáteszi, országúton öt és fél - hat liter között fogyasztott az autó. - De nyolcvannál többet sohasem mentem vele - teszi hozzá határozottan, és eszünkbe is jut, annak idején biztosan nem miatta vezették be Magyarországon a traffipax készülékeket.

(Ezt a gépkocsit részletesen bemutatjuk Balázs Viktor Szocialista autók című, nemrég megjelent könyvében.)

(Veterán Autó és Motor)