Vágólapra másolva!
Elképesztő meccset produkált a Sacramento Kings és a Los Angeles Lakers kosárlabdacsapata az NBA csütörtöki játéknapján. Fél perccel a találkozó vége előtt még a vendégek vezettek öt ponttal, ám a hazaiaknak a meccset 40 ponttal záró Mike Bibby és a 16 pontig jutó Brad Miller egy-egy triplájával sikerült kiharcolni a hosszabbítást, ott pedig a 118-109-es győzelmet. A Lakersben Kobe Bryant 51 pontja ezúttal mit sem ért...

Flip Saunders, a Detroit Pistons vezetőedzője irányítja majd az NBA február 19-i All-Star gáláján a keleti együttest. A szakember Larry Brown, Alex Hannum, Phil Jackson, Pat Riley és Lenny Wilkens után a hatodik olyan tréner a liga történetében, aki mindkét főcsoport válogatottját irányíthatta.

Saunders 2004-ben - nyugati oldalról - a Minnesota Timberwolves edzőjeként érdemelte ki a posztot, amelyet minden évben a gála előtt két héttel legjobb győzelem-vereség mutatóval rendelkező együttes "feje" kap. Ugyan idén a február 5-i utáni állás alapján jelölik ki az edzőket, ám a Detroitot már biztosan nem előzheti meg addig egyetlen főcsoportbeli riválisa sem.

A 50 éves tréner nyáron a legendás Larry Brownt váltotta a legutóbb döntős, 2004-ben pedig bajnok Pistons kispadján, és eddig rendkívül jól teljesít, hiszen a gárda 31-5-ös mutatóval toronymagasan vezeti nemcsak főcsoportját, de a teljes ligát is. A szakember ráadásul novemberben és decemberben is kiérdemelte a hónap edzője díjat.

Egyelőre még nem dőlt el, hogy a nyugati csapatot ki irányítja a február 19-i houstoni "összecsapáson", míg a kezdőötösökre február 2-án derül fény.

eredmények
New York Knicks - Detroit Pistons 79-105 (13-28, 20-20, 18-26, 28-31)
legjobb dobók:
E. Curry 26 (8 lep.), C. Frye 15 (7 lep.), N. Robinson 11, illetve R. Hamilton 26, R. Wallace 23, T. Prince 18, C. Delfino 11

Sacramento Kings - Los Angeles Lakers 118-109 (27-31, 27-21, 20-24, 30-28, 14-5) - hosszabbítás után
ld.:
M. Bibby 40, K. Thomas 16 (12 lep., 10 assz.), B. Miller 16 (10 lep.), P. Stojakovic 13 (10 lep.), illetve K. Bryant 51 (9 lep.), L. Odom 16 (10 lep.), C. Mihm 11 (8 lep.)

[origo] / (MTI)