Vágólapra másolva!
Kikapott a bajnok San Antonio, kétszeri hosszabbítás után nyert a Seattle a Phoenix ellen, Ray Allen 42, Tracy McGrady 43 pontig jutott, mégis történt valami, ami ezeknél is fontosabb volt az NBA legutóbbi játéknapján. Kobe Bryant ugyanis 81 pontot dobott a Toronto ellen, ennél csak a legendás Wilt Chamberlain szerzett többet, még 1962-ben.

Kobe az első félidőben 26 pontot jegyzett, a másodikban 55-öt, a Toronto egész csapata csak 51-ig jutott a nagyszünet után... 46 mezőnykísérletéből 28 sikeres volt (13-ból 7 hármast bevágott), a büntetővonalról pedig 18/20 volt a mérlege.

Öt perccel a mérkőzés vége előtt Bryant bevágott egy triplát, és így csatlakozott a "70-esek klubjához", ahová korábban Chamberlain, Elgin Baylor, David Thompson és David Robinson lépett be. Michael Jordan nem jutott el ebbe a magasságba, de Bryant nem szereti, amikor hozzá hasonlítják.

"Az egész pályafutásom során Jordanhez hasonlítgattak, örülnék, ha ennek vége lenne. Engem Kobe Bryantnek hívnak, őt meg Michael Jordannek, különböző emberek vagyunk, nem kéne állandóan egymáshoz mérni minket, mert nagyon zavar."

A háromszoros bajnok szupersztár produkciójánál a liga történetében csupán a legendás Wilt Chamberlain tudott eredményesebb meccset zárni, méghozzá 1962. március 2-án a Philadelphia színeiben a New York Knicks ellen, amikor 100 pontig jutott.

Bryant zseniális produkcióját ugyan semmi sem szoríthatja háttérbe, ám szintén említést érdemel a Seattle Supersoncs-Phoenix Suns találkozó, amely kétszeri hosszabbításban dőlt el, s összesen 301 pontot hozott. A 152-149-es hazai sikerrel zárult összecsapás ezzel 1995. április 11. óta (Dallas-Houston 156-147) a legpontgazdagabb meccs lett az NBA-ben.

A NBA történetének 10 legeredményesebb "egymeccses" produkciója:
1. Wilt Chamberlain (Philadelphia Warriors) 100 pont, 1962.03.02.
2. Kobe Bryant (Los Angeles Lakers) 81 pont, 2006.01.22.
3. Chamberlain (Philadelphia) 78 pont, 1961.12.08.
4. Chamberlain (Philadelphia) 73 pont, 1962.01.13., Chamberlain (San Francisco Warriors) 73 pont 1962.11.16., David Thompson (Denver Nuggets) 73 pont 1978.04.09. 7. Chamberlain (San Francisco) 72 pont 1962.11.03.
8. Elgin Baylor (Los Angeles Lakers) 71 pont 1960.11.15., David Robinson (San Antonio Spurs) 71 pont 1994.04.24.
10. Chamberlain (San Francisco) 70 pont 1963.03.10.

eredmények:
Los Angeles Lakers - Toronto Raptors 122-104 (29-36, 20-27, 42-22, 31-19)
legjobb dobók: K. Bryant 81, S. Parker 13, C. Mihm 12, illetve M. James 26, C. Bosh 18, J. Rose 17

San Antonio Spurs - Denver Nuggets 85-89 (16-22, 32-25, 18-18, 19-24)
ld: N. Mohammed 17 (12 lep.), T. Duncan 14 (13 lepattanó), T. Parker 13, illetve C. Anthony 20, E. Boykins 19, A. Miller 15 (10 gólpassz)

Minnesota Timberwolves - Philadelphia 76ers 84-86 (22-14, 20-17, 25-24, 17-31)
ld: W. Szczerbiak 18, M. Jaric 15, T. Hassell 14, illetve A. Iverson 39, A. Iguodala 14, C. Webber 11

Los Angeles Clippers - Golden State Warriors 105-92 (37-27, 26-25, 20-19, 22-21)
ld:
C. Mobley 22, S. Cassell 21, C. Kaman 17 (15 lep.), illetve J. Richardson 23, B Davis 22, D. Fisher 16

Washington Wizards - Memphis Grizzlies 82-93 (27-19, 17-22, 20-30, 18-22)
ld:
A. Jamison 25 (10 lep.), G. Arenas 24, C. Butler 16, illetve M. Miller 30, E. Jones 13, P. Gasol 13

Detroit Pistons - Houston Rockets 99-97 (29-26, 26-20, 23-31, 21-20)
ld: C. Billups 24, R. Hamilton 24, B. Wallace 13 (15 lep.), illetve T. McGrady 43, J. Howard 16 (12 lep.), R. Alston 13

Miami Heat - Sacramento Kings 119-99 (37-24, 23-34, 39-26, 30-15)
ld:
S. O'Neal 27, D. Wade 22, J. Williams 19 (11 gólp.), illetve P. Stojakovic 19, M. Bibby 17, F. Garcia 14

Phoenix Suns - Seattle SuperSonics 149-152 (27-35, 29-27, 35-34, 35-30, 12-12, 11-14) - kétszeri hosszabbítás után
ld: S. Marion 37 (10 lep.), R. Bell 31, S. Nash 28 (16 gólp.), illetve R. Allen 42, L. Ridnouur 30, V. Radmanovic 22 (10 lep.)

Portland TrailBlazers - Dallas Mavericks 89-95 (15-22, 26-17, 19-26, 19-14, 10-16) - hosszabbítás után
ld: Z. Randolph 23 (11 lepattanó), S. Blake 20, J. Dixon 20, illetve J. Stackhouse 29, D. Nowitzki 23, D. Harris 15

[origo] / (MTI)