Vágólapra másolva!
A címvédő Tunézia a C csoport harmadik fordulójának eredményétől függetlenül ott lesz a labdarúgó Afrika-kupa negyeddöntőjében, miután második mérkőzésén legyőzte a dél-afrikai együttest. A tunéziaiak sikerével az is eldőlt, hogy a négyes másik hatpontos csapata, Guinea is továbbjutott.

Guinea az első fordulóban meglepő győzelmet aratott Dél-Afrika ellen, de Zambia ellen hátrányba került, a 34. percben Tana bólintott az ötösről a kapuba egy szögletet követően.

A második félidőben rákapcsolt Guinea, és a 74. percben Kolala kapus szabálytalankodott Mansaréval szemben, a büntetőből pedig Feindouno a bal alsóba gurított. A hajrában aztán ismét Feindouno volt a főszereplő, visszagurított labdát vágott a léc alá 10 méterről, így Guinea fordítani tudott.

A másik találkozón a Zambiának hármat lövő Santos előbb lesgólt szerzett Dél-Afrika ellen, aztán a 32. percben Marlin kapus közreműködésével előnyhöz jutatta a címvédő Tunéziát. A másik oldalon McCarthy csak kapufáig jutott, aztán Benasur minden kérdést eldöntött, a Bafana Bafana kiesett, Tunézia és Guinea pedig bejutott a nyolc közé.

Afrika-kupa, C csoport, 2. forduló:
Tunézia - Dél-afrikai Köztársaság 2-0 (1-0)
gól:
Santos (32.), Benasur (57.)

Guinea - Zambia 2-1 (0-1)
gól:
Feindouno (74., 11-esből, 92.), illetve Tana (34.)

A csoport állása:
1. Tunézia 6 pont (6-1) (már továbbjutott)
2. Guinea 6 (4-1) (már továbbjutott)
3. Zambia 0 (2-6)
4. Dél-afrikai Köztársaság 0 (0-4)

[origo] / (MTI)