Vágólapra másolva!
Rájár a rúd mostanság a Premier League-ben szereplő Arsenal csapatánák védőjátékosaira, többen sérülés miatt dőltek ki, Sol Campbell pedig magánéleti válság miatt került ki a keretből, így Arsene Wenger vezetőedzőnek igen nehéz dolga van.

A kameruni Lauren térdsérülése olyan súlyosnak bizonyult, hogy az idény hátralévő részében a partvonalon kívülre kényszerül. Korábban Cygan, Ashley Cole, Clichy és Gilbert is kidőlt a hátsó alakzatból sérülés miatt, Sol Campbell azonban más okból került ki a keretből.

A válogatott védőt a West Ham elleni, 3-2-re elveszített mérkőzés szünetében cserélte le Arsene Wenger, mert Campbell pocsék formában futballozott. A védő meg sem várta a mérkőzés végét, gyorsan elhagyta a stadiont, és Wenger azóta sem tudott beszélni játékosával.

A csapattársak elmondása szerint Campbell magánélete van válságban, a többiek nevében Robert Pires nyilatkozott: "Szeretnénk, ha tudná: mellette állunk, és bármiben segítünk neki, hiszen mindenkinek vannak nehéz periódusai a pályafutásában." A francia középpályás azt is elmondta, hogy tudtak pár szót váltani Campbell-lel, azaz nem tűnt el nyomtalanul, pedig pár médium már így kürtölte világgá a hírt.

A hétvégén az Arsenal a Birmingham Cityvel játszik, és Arsene Wenger azt fontolgatja, hogy Gilberto Silvát és Flaminit is hátraviszi a védelembe.