Vágólapra másolva!
A télen alaposan megerősödött Gödöllő átvette a vezetést a futsal NB I-ben, miután a Bikák 6-3-ra nyertek Csömörön a Rubeola vendégeként, míg a címvédő - és a 13. forduló előtt még éllovas - Aramis hazai pályán csak 4-4-et ért el a Kanárik ellen. A budafokiakat megelőzte a Szentes is, amely a V-Dupont FC otthonában nyert szintén 6-3-ra.

Futsal NB I, 13. forduló:
MVFC - Berettyóújfalu - Első Beton Szeged 6-4 (3-0)
Berettyóújfalu, Városi Sportcsarnok, 600 néző
v.: Forgács Ákos, Márton Zsolt, Perepatics Lilla
Berettyóújfalu: Lovász - Kolompár, Trencsényi, Tamás, Turzó. Csere: Nagy T., Szűcs G., Tóháti, Nagy T., Lovas, Moga Flavius, Józsa. Edző: Mezei József.
Szeged: Tihanyi - Fekete K., Kovács P., K. Tóth, Mahler. Csere: Halász, Németh L., Puskás, Brinszky, Tóth A., Rácz. Edző: Szabó Zsolt.
gól: Kolompár (2), Turzó, Tamás, Nagy T., Trencsényi, illetve K. Tóth (2), Tóth A., Kovács P.
sárga lap: Kolompár, illetve Brinszky

Két igen motivált csapat pörgős küzdelmét láthatta a berettyóújfalui közönség. A hazaiak kevés lehetőséget engedtek a szegedieknek, akik alig-alig tudták "feljátszani" a labdát. Igaz, ha ez sikerült nekik, akkor a hazaikat Fortuna is segítette ezen az estén. A második félidőben a betonosok feljebb tolták a védekezésüket, és többször is letámadást indítottak.

A végjáték igen izgalmas volt, hiszen a vendégek 0-3-as hátrányból feljöttek egészen 4-5-ig, és ekkor lehozták a kapusukat, aki helyett mezőnyjátékos állt be. Ez már nem jött be, sőt Mezei József játékosai értek el újabb gólt. Aki látta a meccset, jól szórakozott, hiszen remek hírverése volt ez a meccs a futsalnak, bár Berettyóújfaluban erre nincsen akkora szükség, mint az ország más részein, mert hétfő este is tele volt a lelátó. A szegedieknek ezzel a vereséggel lehet, hogy le kell mondaniuk a rájátszásról.

V-Dupont FC - Legrand-Szentes 3-6 (2-2)
Budakalász, 100 néző
v.: Strehó Sándor, Berta László, Demeter Miklós
V-Dupont: Pátrovics - Horváth R., Huszár, László, Balogh J. Csere: Kozák, Hegyi, Varga B., Bódog, Jáky, Schütt. Edző: Berecz Gábor.
Szentes: Bíró - Geleta, Kerepeczky, Keller, Tóth Cs. Csere: Jernei, Szabó Á., Varga Zs., Koncz, Ábel, Dékány, Varga A. Játékosedző: Koncz Zsolt
gól: Balogh J. (2), Bódog , illetve Ábel (3), Kerepeczky (2), Geleta
sárga lap: Hegyi, László, Pátrovics, illetve Tóth Cs.
kiállítva: Huszár (V-Dupont, 35., második sárga lap)

Fortuna-Sirokkó FC - Cső-Montage BFC 4-14 (2-5)
Abony, Városi Sportcsarnok, 150 néző
v.: Nyekita Dezső, Ember Tibor, Dobó Gábor
Fortuna: Lengyel - Lukács, Riscutia, Fehér, Veres. Csere: Horváth T., Főfai, Takács A., Machalek, Virág, Moll, Németh P. Edző: Németh Péter.
Cső-Montage: Reveland - Mezőfalvi II., Szimcsák, Somogyi G., Jenei. Csere: Tóth M., Csák, Mezőfalvi I., Szalay, Szentjobbi, Márkus. Edző: Jávor István
gól: Lengyel (2), Riscutia, Fehér, illetve Csák (3), Szimcsák (3), Szalay (2), Tóth M. (2), Mezőfalvi I., Jenei, Somogyi G., Szentjobbi
sárga lap: Riscutia
kiállítva: Machalek Attila (Fortuna-Sirokkó FC, 11., megsértette a játékvezetőt)

Colorspectrum Aramis - Kanárik 4-4 (1-2) (videoösszefoglaló)
Budafok, Fonyódi A. Sportcsarnok, 100 néző
v.: Kovács Gábor, Török Károly, Vámos Tamás
Aramis: Komáromi - Szabó Z., Mersich, Kőrösi, Camin. Csere: Csernai, Sivák, Munkácsi, Fogarasi, Ugrai, Frank T., Magyar. Mb. edző: Nagy Gábor.
Kanárik: Druskóczi - Simon P., Kovacsics, Biczi G., Sándor. Csere: Vörös P., Hamar, Vörös I., Ránits, Biczi Á. Edző: Wachutka Zoltán.
gól: Csernai (2), Camin, Sivák, illetve Kovacsics (3), Simon P.

A hazaiak keretéből sérülés miatt Nagy Gábor, míg eltiltás miatt Mészáros Zsolt hiányzott. Tovább nehezítette az Aramis dolgát, hogy Frank Tamás is lázasan vállalta (volna) a játékot, ám volt egy visszatérő is, mégpedig Ugrai Imre, aki hosszú sérülés után került újra a csapatba.

A Kanárik kezdték jobban a mérkőzést, Kovacsics gyönyörű szóló után "bokából" emelt a kapuba (0-1). Ezután is jobban játszottak a vendégek, a zöld-feketék helyzetbe sem tudtak kerülni, csak egy-két távoli lövéssel ijesztgették a biztosan védő Druskóczi kapuját. A 15. percben Kovacsics lemásolta előző találatát (könnyedén kicselezett két hazai védőt), majd ugyanúgy, ahogyan 10 perccel előbb, bokából kapura emelte a labdát, majd a kapufa is segített a vendégcsatárnak (0-2).

Ekkor úgy tűnt, semmi sem akadályozza meg a zöld-sárgák nagy gólkülönbségű győzelmét. A Soós Ferenc edző helyén ülő Nagy Gábor ezután váltott, és az első sorba behozta Csernai Gábort. Ettől mintegy varázsütésre megváltozott a csapat játéka. Gyorsabb, pontosabb, agresszívabb lett az Aramis, egy megszokott szögletrúgás-kombináció után Camin meg is szerezte a szépítő gólt.

A második 20 percet úgy kezdte a bajnokcsapat, ahogyan az előzőt abbahagyta: öt perc múlva Csernai és Sivák szép találatai után már vezetett 3-2-re. Ekkor kezdtek észbe kapni a vendégek, hogy itt még baj is lehet, s az ügyeletes gólgyáros, Kovacsics ismét betalált (3-3). Mindkét csapat nagy erőket mozgósított a vezetés megszerzéséért, így jó és élvezetes volt a meccs. Az Aramis több helyzetet is kihagyott, mire Csernai megszerezte második gólját (4-3), ismét előny a hazaiaknál. Szabó Zoltán sérülése miatt állt ugyan a játék egy percig, ám utána nagyobb sebességbe kapcsoltak a csapatok. Az utolsó percekre Wachutka Zoltán a végig nagyon jól védő Druskóczi Attila helyére mezőnyjátékost küldött be, és ez 17 másodperccel a befejezés előtt gólt is eredményezett. A tavalyi gólkirály Simon Péter találatával így egyenlítettek a Kanárik (4-4).

Rubeola FC Csömör - Gödöllői Futsal Klub 3-6 (1-1)
Csömör, Sportcsarnok, 200 néző
v.: Albert István, Solymosi András, Farkas Balázs
Csömör: Nagy Z. - Kézi, Fülep, Veres, Győrfi. Csere: Ulviczki, Somogyi K., Tábori, Pelles, Molnár Z., Németh P., Aubel. Játékosedző: Somogyi Gábor.
Gödöllő: Tóth Gy. - Szente, Takó, Gyurcsányi, Berkes. Csere: Tóth Sz., Lódi, Baranyai, Simonyi, Danczák, Madarász, Ács. Edző: Kis János.
gól: Győrfi (2), Fülep, illetve Madarász (2), Szente, Tóth Sz., Lódi, Baranyai
sárga lap: Kézi, Pelles, Somogyi K., illetve Madarász
kiállítva: Nagy Z. (Rubeola FC Csömör, 33. - kapuba tartó labdába a büntetőterületen kívül kézzel beleütött), illetve Tóth Gyula (Gödöllő, 28. - gólhelyzetben lévő ellenfelét ellökte)

Jövőkép Siklós - Berek-Rolád Miskolc 5-3 (1-1)
Siklós, Városi Sportcsarnok, 100 néző
v.: Nagy Károly, Nagy László, Szerényi Orsolya
Siklós: Erdei - Vida, Élő, Gálffy, Kutyáncsányin. Csere: Demhardt, Nagy A., Kolompár, Telek, Szabó Zs. Edző: Szabó Mihály.
Miskolc: Pallai - Monyók, Illés, Szabó J., Lénárt. Csere: Valkányi, Debreceni, Dobondi, Gacsal. Edző: Zupkó Mihály.
gól: Kutyáncsányin, Nagy A., Telek, Kolompár, Szabó J. (öngól) , illetve Dobondi (2), Szabó J.