Vágólapra másolva!
A magyar labdarúgás hívei előszeretettel emlegetik, hogy az egykori klasszis futballista, Kubala László egyedülálló módon három különböző ország válogatottjában is szerepelt - a népszerű Kuksi a magyar, a cseh és a spanyol nemzeti tizenegyben is játszott. Az ő esete azonban egyáltalán nem unikum, sőt nem is Kubala volt az első labdarúgó, aki végrehajtotta ezt a bravúrt.

Az, hogy valaki több ország felnőtt válogatottjában is szerepeljen pályafutása során, már nem lehetséges, a FIFA szabályai nem teszik lehetővé, korábban azonban más volt a helyzet. Ehhez persze jelentősen hozzájárultak a XX. század történelmének viharai: államok szűntek meg, jöttek létre, a futballisták azonban maradtak. Így aztán az egyáltalán nem ritka a sportág históriájában, hogy egy labdarúgó két ország címeres mezét is viselte pályafutása során - azt viszont, hogy három országot is képviseljen valaki, mindössze öten mondhatják el magukról.

Mindannyian közép- vagy kelet-európaiak voltak, de az első nem Kubala volt a sorban, hanem az 1930-as évek legendás támadója, Josef "Pepi" Bican. Sorsa tipikus közép-európai történet: Bican cseh származású családban, ám Bécsben született, így a tehetséges futballista az SK Rapid Wienben kezdett el futballozni, és 20 esztendősen az osztrák válogatottban mutatkozott be, játszott az 1934-es világbajnokságon is. 1937-ban aztán Prágába költözött, a helyi Slavia focistája lett, felvette a csehszlovák állampolgárságot is, és 1938 augusztusában pályára lépett Csehszlovákia válogatottjában. Az ország azonban egy évvel később, a második világháború következtében megszűnt, létrejött a Cseh-Morva Protektorátus, amely hivatalosan új államnak számított, és csapata mérkőzést is játszott Németország ellen 1939 novemberében - a végeredmény 4-4 lett, Bican pedig mesterhármast ért el. Ez volt a harmadik ország, amelyet képviselt. Később még egészen 1949-ig szerepelt a csehszlovák válogatottban, és sokak szerint minden idők egyik legjobb cseh focistája volt.

Őt követte a sorban Kubala, aki Magyarországon született, a Ferencvárosban kezdte pályafutását, majd a Slovan Bratislavába igazolt, és a csehszlovák volt az első válogatott, amelyben szerepelt - 1946 és 1947 között hatszor lépett pályára. 1948-ban viszont háromszor a magyar nemzeti tizenegy mezét húzhatta fel, majd a korabeli szóhasználattal élve "disszidált" Spanyolországba, és az FC Barcelona játékosa lett. A spanyol állampolgárságot megkapva végül 1953-ban debütált a hispán együttesben, és összesen 19 alkalommal képviselte újdonsült hazáját.

Ezután hosszú szünet következett: olyan játékos jó pár akadt, aki két különböző ország válogatottjában is szerepelt, de "triplázásra" sokáig nem volt példa. A történelem azonban megint tett arról, hogy bővüljön a névsor, és ezúttal a Szovjetunió felbomlása volt az az esemény, amely azt eredményezte, hogy három futballista is három különböző ország színeiben szerepeljen.

Ahrik Cvejba még a Szovjetunió válogatottjában debütált 1990 februárjában, majd a jogutód, a Független Államok Közösségének csapatában is szerepelt - de ez hivatalosan még ugyanannak a válogatottnak számított. A FÁK megszűnése után aztán először úgy döntött, hogy az ukrán színeket képviseli, és pályára lépett az új állam 1992 augusztusi, nyíregyházi mérkőzésén, ahol Ukrajna 2-1-re kikapott Magyarországtól. De ez volt az egyetlen 90 perce ukrán mezben, és ezt követően úgy tűnt, hogy nemzetközi karrierje véget is ér. 1997-ben azonban újból meghívót kapott - azonban immár az orosz válogatottba, és további nyolc találkozón pályára lépett a szbornaja színeiben.

Jurij Nyikiforov már nem a szovjet válogatottban, hanem a FÁK csapatában debütált, és az 1992-es esztendő során négyszer játszott a végnapjait élő államszövetség együttesében. Ezt követően az ukránok hívták meg először, és szerepelt Ukrajna első hivatalos válogatott fellépésén 1992 áprilisában Magyarország ellen, majd ugyanezen év augusztusában Cvejbához hasonlóan pályára lépett Nyíregyházán is. Bő egy évvel később, 1993 szeptemberében megint Magyarországra, egészen pontosan Budapestre utazhatott - de immár orosz válogatottként, és az Üllői úton mutatkozott be pályafutása harmadik nemzeti tizenegyében. A szbornajában aztán meglehetősen hosszú karriert futott be, hiszen egészen a 2002-es világbajnokságig rendszeresen válogatott volt, összesen 55 alkalommal játszott az orosz nemzeti csapatban.

Az 1993-as szeptemberi Magyarország-Oroszország Eb-selejtezőn egyébként az az Andrej Pjatnyickij is szerepelt, aki akkor már szintén a harmadik ország színeiben játszott karrierje során. Ő még 1990-ben, a szovjet nemzeti csapatban debütált, majd párszor a FÁK gárdájában is bevetették, majd az ország felbomlása után szülőhazája, azaz Üzbegisztán nemzeti tizenegyét választotta. Az üzbég gárdában azonban csak kétszer szerepelt, ezt követően valószínűleg rájött, hogy orosz válogatottként talán sikeresebb karriert futhat be - így aztán 1993 júniusában már Oroszországot erősítette, és végül összesen tíz alkalommal játszott az ország válogatottjában.