Vágólapra másolva!
Már csak 37 találat hiányzik a világbajnok veterán Romariónak ahhoz, hogy elérje az ezergólos álomhatárt.

A Vasco da Gama csapatát erősítő, 40 éves élő legenda - aki a múlt évben 22 találattal végzett a góllövőlista élén - a brazil kupa első fordulójának visszavágóján mesterhármassal vette ki részét a Botafogo elleni 7-0-s diadalból.

A támadót klubja is segíti a "gólvadászatban": több másod- és harmadosztályú együttessel csap össze, továbbá egy nemzetközi túrát is szervez. Romario mindazonáltal nem vállal el minden "haknit": múlt héten nem állt ki egy német kiscsapat ellen, amikor látta, hogy abban 50 év feletti amatőrök is vannak.

A brazil csodacsatár legnagyobb sikerét az 1994-es, egyesült államok-beli vb-n érte el a selecaóval: öt találattal segítette aranyéremhez az együttest, s a FIFA-szavazáson a világ legjobbjává választották. A válogatottban 71-szer volt eredményes, így az örökranglistán csak Pelé (95) előzi meg. Brazil együttesek mellett megfordult többek között a PSV Eindhovenben, a Valenciában és az FC Barcelonában is.