Vágólapra másolva!
A korábban már lefutottnak tartott török pontvadászatban egy pontra csökkent a Fenerbahce előnye, mivel a listavezető csak egy döntetlenre volt képes az isztambuli derbin a Besiktas ellen. Franciaországban "őrült" fordulót rendeztek, rengeteg váratlan eredménnyel, közte a listavezető Lyon hazai 4-1-es vereségével. Skóciában egy harmadosztályú együttes is bejutott a legjobb négy közé a kupában, Portugáliában pedig egy kapushiba döntötte el a rangadót.

A Ligue 1 28. fordulója kiérdemelte az "őrült" jelzőt, hiszen olyan eredmények születtek, amelyekre előzetesen aligha lehetett számítani. A listavezető Olympique Lyon hazai pályán kapott ki 4-1-re a középmezőny alsó felében szerénykedő Stade Rennes-től; a pontvadászat legjobb védelme (Bordeaux) egy félidő alatt három gólt kapott a bajnokság legrosszabb támadó alakzatától (Metz); és idegenben nyert az utóbbi hetekben gyengélkedő AS Saint-Etienne és Sochaux is.

A lyoniak megerősödött önbizalommal fogadhatták a Rennes-t, hiszen a Bajnokok Ligájában Juninho Pernambucano góljával idegenben verték a PSV Eindhovent, és a vendégként általában pocsék teljesítményt nyújtó bretonok ellen a három pont megszerzése gyermekjátéknak tűnt. Az OL mestere, Gerard Houllier ezúttal pihenőt adott mali középpályásának, Mahamadou Diarrának, akinek a helyét a portugál Tiago futballozott, a védelemben pedig ezúttal Lamine Diatta szerepelt a jobb oldalon - de alapvetően a lyoniak összeállítását nem lehetett tartalékosnak nevezni. Ehhez képest a védelem elképesztően pocsék teljesítményt nyújtott, és a Rennes nigériai támadója, John Utaka valósággal lubickolt.

A vendégek az ő fejesével szereztek vezetést, majd Yohann Gourcuff növelte a bretonok előnyét, de a szünetben még reménykedhettek a lyoni hívek, mert Juninho Pernambucano tizenegyesgólja egyre csökkentette a hátrányt. A második félidő elején Houllier mindhárom cseréjét kihasználta, de ez sem segített, és Utaka folytatta a csillogást: előbb éles szögből vette be Grégory Coupet kapuját, majd teljessé tette mesterhármasát. A Lyon utoljára 2003 májusában kapott négy gólt a francia bajnokságban - de akkor a Guingamp elleni meccs eredménye érdektelen volt, hiszen a csapat már bajnoknak mondhatta magát -, Utaka pedig egy héten belül másodszor ért el mesterhármast, aminek a jutalma a L'Euqipe-től a rendkívül ritkán adott kilences osztályzat volt.

Adott volt tehát a lehetőség a második helyezett Girondins Bordeaux előtt, hogy négypontosra csökkentse a hátrányát, és ehhez "csak" az FC Metzet kellett volna legyőzni - amely az utolsó helyen állt a játéknap előtt. A bordeaux-iak a legutóbbi kilenc mérkőzésükön mindössze egy gólt kaptak, de most a védelmükből hiányzott az alapembernek számító Marc Planus, akinek a helyét a télen igazolt portugál bekk, Beto foglalta el, ő most szerepelt először a bajnokságban. Nos, a debütálása nem sikerült valami jól, hiszen alaposan benne volt a Metz góljaiban - a vendégek ugyanis egy félidő alatt háromszor találtak be.

Igaz, a hazaiak is eredményesek voltak kétszer, de a szünetben így is 2-3 volt az állás, és Betónek a második játékrészre már nem kellett kijönnie. A helyette beküldött Alejandro Alonso legalább a döntetlent megszerezte a Girondins számára, de a bordeaux-iak alighanem mérgelődnek az elszalasztott lehetőség miatt.

A hátsó régiókban is érdekes eredmények születtek, hiszen a szezon két meglepetéscsapata, az újnc AS Nancy és Le Mans UC egyaránt hazai pályán szenvedett váratlan vereséget. A Le Manst az a Saint-Etienne verte meg, amely legutóbbi hat mérkőzéséből ötöt elveszített - de most a portugál Hélder Postiga találatával nyerni tudott 1-0-ra. Még rosszabbul járt a Nancy, hiszen 3-0-ra kikapott a Sochaux-tól, és a mérkőzés összképéről sok mindent elárul, hogy a vendégek portása, Teddy Richert nyolcas osztályzatot kapott a L'Equipe-től.