Vágólapra másolva!
Különleges, a '90-es évek hangulatát idéző gálával készül az MKB Veszprém szurkolótábora a szombati, Montpellier elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntőre. A kézilabdacsapat egy hete, Franciaországban 23-21-es vereséget szenvedett, így hazai pályán esélyes a továbbjutás kiharcolására.

A 23-21-es francia siker abszolút ledolgozhatónak tűnik, erre is készül az MKB Veszprém együttese. A csapatból Kiril Lazarov sínylette meg leginkább a montpellier-i összecsapást, a macedón átlövő csak könnyített edzésmunkát végezhetett a hét elején könyöksérülése miatt.

"Nagy háború volt, két védekező csapat ádáz csatája. Úgy érzem, szombaton sem lesz nagy különbség a két csapat között, de remélem, hogy mi fogjuk diktálni a tempót, és uraljuk majd az eredményt. Ehhez még fejlődnünk kell támadásban, legalább harminc százalékot" - nyilatkozta Zdravko Zovko, a veszprémiek mestere a megyei napilapnak.

"Csak azt ismételhettem a játékosaimnak, amit az első meccs előtt is: oda kell nagyon figyelni, s nem lehet nagy gond. A hazai összecsapáson sajnos több dolgot is rosszul csináltunk, de azért csak van kétgólos előnyünk" - mondta Patrice Canayer vezetőedző a Montpellier-ben megtartott sajtótájékoztatón.

Arra a kérdésre, vajon mennyire lesz nehéz csapata dolga Veszprémben, Canayer ezt válaszolta: "A BL negyeddöntőjében nincsenek már kiscsapatok, Veszprémben a lehető legjobb formánkat kell nyújtanunk. Nehéz lesz, hiszen ellenfelünk élvezi a hazai pálya előnyét. Egyetlen dolgot tehetünk: kimegyünk a pályára, és bátran kézilabdázunk."

Aki kilátogat a helyszínre, nem mindennapi felvezető programban lesz része. A Veszprém Kézilabda Fan Club ugyanis hagyományőrző törekvéssel állt elő: szeretné elérni, hogy a nagyobb mérkőzéseken - hasonlóan a '90-es évekhez - már a mérkőzés kezdete előtt fergeteges hangulat uralkodjon a sportcsarnokban.

A program 15.20-kor kezdődik. A lelátón helyet foglaló nézők között a szurkolótábor két tagja dudákat fog szétosztani, a zajkeltő eszközök segítségével kezdődhet meg a hangulat egekig történő fokozása.

Következő mozzanatként az MWP együttes lép pályára, akik a kézilabdagála zenéjét is megalkották, a zenekar ezúttal bemutatja a kizárólag erre az alkalomra írt számát. A bemelegítés közben a közelmúltban fiatalon elhunyt flensburgi trombitás szurkolótársra emlékeznek a helyiek. A trombita ezen túlmenően többször is felharsan majd a mérkőzést megelőzően.

A csapat nevében Pásztor István csapatkapitány köszöni majd meg a szurkolótábor évtizedek óta tartó buzdítását, és egy ajándékkal kedveskedik a szurkolók vezérének arra célozva, hogy a tábor a csapat nyolcadik embere.

Az összecsapás 16.15-kor kezdődik, a játékvezető az orosz Viktor Polagyenko, Igor Csernega kettős lesz.