Vágólapra másolva!
Az Észak-Amerikai Profi Labdarúgó Ligában, a többi nagy amerikai sportághoz hasonlóan úgynevezett franchise-rendszerben működnek a klubok, vagyis a csapatok szinte tetszés szerint változtathatnak székhelyet vagy akár nevet. A pontvadászat tavalyi mezőnyéből most két gárda is így tett, de névválasztásuk nem nyerte el mindenkinek a tetszését.

A San Jose Earthquakes (azaz Földrengés) az utóbbi évek egyik legsikeresebb klubja volt az MLS-ben: a gárda 2001-ben és 2003-ban is megnyerte a bajnokságot, tavaly pedig minden idők legjobb alapszakaszbeli teljesítményét nyújtotta, igaz, a rájátszásban kiesett a Los Angeles Galaxy ellenében. Ennek ellenére az egyesület anyagi problémákkal küszködött, így aztán a vezetőség úgy döntött, hogy 2006-ra a franchise-t elköltözteti Houstonba, ahol a helyi spanyol ajkú közösség sokkal inkább vevő az európai labdarúgásra, a "soccerre", és nagyobb az igény egy profi klubra. Így is történt, az új egyesület pedig a Houston 1836 nevet kapta, utalva arra, hogy a várost abban az esztendőben alapították.

A futballklub vezetői csak egyvalamire nem gondoltak: hogy abban az évben néhány más, fontos esemény is történt, például Texas állam (amelyben Houston is található) kiharcolta a függetlenségét, és elszakadt Mexikótól. Márpedig a helyi spanyol ajkú lakosságnak nem nagyon tetszett, hogy erre emlékeztetik ezzel az évszámmal, sokan úgy érezték, hogy ennek a csapatnévnek van némi Mexikó-ellenes felhangja. Az egyesületnél gyorsan kapcsoltak, és a minap az elnök, Oliver Luck bejelentette, hogy a csapat máris nevet változtatott, az új név pedig a Houston Dynamos lett. Ezzel egyrészt kihangsúlyozzák a folytonosságot (hiszen a nyolcvanas évek elején már létezett egy ilyen nevű klub a városban), ráadásul a dinamó kifejezéssel Houston egyik fő bevételi forrására, az energiaiparra is utalnal. Arról nem is beszélve, hogy ezzel csatlakoztak ahhoz az új trendhez, hogy az amerikai együttesek is igyekeznek európai hangzású nevet felvenni (a Dallas Burnből így lett FC Dallas, a tavaly megalakult Salt Lake-i egyesület pedig a Real Salt Lake nevet kapta).

Ebből a szempontból a New York/New Jersey MetroStars hívei sem panaszkodhatnak, hiszen azután, hogy a klubot megvette a világ legismertebb energiaitalokat gyártó cége, a csapat új neve a Red Bull New York lett - márpedig a vállalatnak már Európában is van egy együttese Red Bull Salzburg néven. Az MLS vezetősége nem is ellenkezett a döntéssel szemben, New Jersey állam kormányzójának, Jon Corzine-nek viszont már nem tetszett, hogy az állam nevét mellőzik a csapatnál. "A klub New Jerseyben játssza a mérkőzéseit, itt vannak a drukkerei, és az állam tulajdonában lévő stadionban szerepel" - fejtette ki a kormányzó szóvivője, Brendan Gilfillan, aki nemtetszését fejezte ki a névcserével szemben.

Hasonlóan járt el az állam egyik szenátora, Frank Lautenberg is, a New Jersey-i sportbizottság vezetője, George Zoffinger pedig egyenesen odáig ment, hogy kijelentette: ha a klub nem veszi vissza a nevébe New Jerseyt, akkor nem játszhat eddigi otthonában, a Meadowsland Stadiumban.