Vágólapra másolva!
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke azt javasolta Kisteleki Istvánnak, a magyar szövetség (MLSZ) első számú vezetőjének, hogy a válogatott élére ne szakmai, hanem emberi szempontok alapján válasszanak szövetségi kapitányt.

"Blatter úr naprakész a magyar labdarúgás történéseivel kapcsolatban, nagyon kellemes meglepetés volt, hogy másfél órás beszélgetésünk alatt megemlékezett a közelmúltban elhunyt futball-legendáinkról, Baróti Lajosról, Bene Ferencről és Dalnoki Jenőről is, de szót ejtett a fiatalon elhunyt Zavadszky Gáborról is" - mondta Kisteleki István.

"A szövetségikapitány-választással kapcsolatban a FIFA elnöke azt mondta, hogy jelenlegi helyzetünkben a jelöltek keresésénél az emberi szempontokat lenne érdemes előtérbe helyezni. Olyan szakvezetőt javasolt Joseph Blatter, aki élete fő művének tekinti a magyar válogatott irányítását, és az életét teszi fel erre a munkára. Bevallom, meglepett ez a javaslat, ami megfontolásra érdemes."

Az MLSZ elnöke szerint nagyon hasznos volt a találkozó. "Remek hangulatú, rendkívül konstruktív találkozó volt, Blatter úr már nagyon várja az UEFA jövő heti kongresszusát, melyre természetesen ő is eljön, így Budapesten is találkozhatunk egymással."

Az MLSZ csütörtöki elnökségi ülésén arról születik döntés, hogy Kiseleki István a szövetségikapitány-jelöltek közül a testület felhatalmazása alapján kivel kezdje el az érdemi tárgyalásokat.