Kommunista a főhős a kínai videojátékban

Vágólapra másolva!
Harcolás és lövöldözés helyett időseket kell átsegíteni az úton, káromkodókat kell lecsitítani, illetve utcán köpködőket kell jómodorra tanítani egy új kínai számítógépes játékban.
Vágólapra másolva!

Aki sikeresen teljesíti a játékprogram valamennyi pályáját, elnyeri azt a jogot, hogy a Tienanmen téren, Peking központjában felkeresse az 1976-ban elhunyt Mao Ce-tung mauzóleumát, ahol a kommunista Kínát megteremtő párt egykori vezetője nyugszik. A játék főszereplője Lej Feng, a négy évtizeddel ezelőtt kibontakozott kínai "kulturális forradalom" idején dicsőített maoista hős, aki az illem hirdetőjeként tért vissza a közelmúltban a kínai nyilvánosságba.

Forrás: [origo]
Lej Feng, a népi hős

A kínai Népi Felszabadító Hadsereg fiatal katonája 1962-ben szolgálat közben autóbaleset áldozata lett. Halála után közzétett naplójában Mao elnököt dicsőítette, továbbá azt írta, hogy "kis csavar" akar lenni a forradalom gépezetében. A napló bőségesen részletezi Lej Fengnek a bajtársai és a nép szolgálatában végrehajtott különböző kisebb-nagyobb önfeláldozó tetteit. Az 1966-ban kezdődött, tíz évig tartó "kulturális forradalomban" Lej Feng szellemét számos tömegkampányban hirdették és tevékenységét példaként állították a kínaiak százmilliói elé.

Mao halála és az ő példátlan személyi kultusza által jellemzett "kulturális forradalom" bukása után Lej Feng neve és szelleme egy időre kiment a divatból, de később ismét felhasználta a hatalom. Az Új Kína hírügynökség jelentése szerint az utóbbi időben internetes játékhősként tért vissza, azzal a feladattal, hogy a jólneveltség mintája legyen. A Shanda Entertainment nevű kínai internetes mamutcég által kifejlesztett játék neve: "Tanuljunk Lej Feng elvtárstól!". A régi maoista jelszó alatt azonban új tartalom bújik meg, a cél a kommunista hatalom által ártalmas hatásúnak tekintett internetes játékok ellensúlyozása.