MotoGP: Rossi és a Yamaha címvédésre készül

Vágólapra másolva!
A hétszeres gyorsaságimotoros-világbajnok, Valentino Rossi és csapata címvédésre készül a hétvégi nyitófutamon Spanyolországban. Idén sem lesz könnyű helyzetben az olasz klasszis, ugyanis egy sereg ifjú titán érkezett más kategóriákból, ráadásul a legutolsó teszten egy sereg nem várt technikai probléma is felbukkant. Esélylatolgatás a Yamahánál a nyitány előtt.
Vágólapra másolva!

A Camel Yamaha csapat március utolsó hétvégéjén visszatér Dél-Spanyolországba, hogy elinduljon a MotoGP-világbajnoki címeinek megvédése felé vezető úton. Miután a Yamaha 50. évfordulójának évében Rossi egymást követő ötödik egyéni koronája mellé begyűjtötték a csapat- és márkavilágbajnoki címeket is, a gyár kemény kihívás elé néz, ha meg akarja ismételni a 2005-ös sikert. Ennek ellenére a csapat optimistán, és friss motivációval készül az új "hadjáratra".

Az 1987-es első verseny óta sorrendben a 20. Grand Prix-t rendezik Jerezben, így jelenleg csak Assen és Donington rendelkezik nagyobb múlttal a versenysorozatot illetően. A szezonnyitó legfőképp arról szól, hogy sikerül-e Rossinak - az összes géposztálybeli győzelmét figyelembe véve - hetedszer is nyernie ezen a pályán. Ha igen, akkor 5 királykategóriában szerzett trófeával Jerez valaha volt legsikeresebb MotoGP-versenyzőjévé válik, megelőzve a legendás Mick Doohant, aki négyszer diadalmaskodott itt.

2003-as debütálása óta Colin Edwards mérsékelt sikereket könyvelhetett el az andalúz pályán. Legjobbja a két évvel ezelőtti hetedik hely, de az YZR-M1 2006-os verziójával mutatott kiemelkedő előszezon reális reményeket ébreszthet a "Texasi Tornádóban".

Valentino Rossi - új érkezők, új riválisok

Ebben az évben Valentino Rossinak egy sereg új pilótával szemben kell megvédenie címét, miután fiatal tehetségek érkeztek a 250-es géposztályból és a Superbike kategóriából. Dani Pedrosa (Honda), Casey Stoner (Honda), Randy de Puniet (Kawasaki) és Chris Vermeulen (Suzuki) mind gyors fejlődést mutattak az előszezon során, így Rossinak egyáltalán nem lesz könnyű dolga a címvédés során.

"A fő ellenfeleim megváltoztak 2006-ra, az átlagéletkor sokkal alacsonyabb. Ki kell figyelnem az erősségeiket és a gyenge pontjaikat" - mondta Rossi. "Nagyon szorosan követem Dani Pedrosa karrierjét egész a 125-ös géposztálytól, mindig is nagyon jó benyomást tett rám. Azt várom, hogy már az első versenytől erős ellenfél lesz. Mellette még sok különböző versenyző, gyár és csapat volt gyors az egyes pályákon az előszezon során, ezért azt remélem, hogy remek csatákkal tudunk majd szolgálni a szurkolóknak!"

Ha Rossinak további motivációra volna szüksége, hogy a sorozatban ötször elnyert cím megvédését győzelemmel kezdje, célként tűzheti ki az elmúlt évek szezonnyitóihoz kapcsolódó lenyűgöző rekordjának megdöntését. Az olasz az elmúlt öt idényben folyamatosan győzelemmel kezdett, aminek végül mindig világbajnoki cím lett a vége, de a legutóbbi jerezi teszt után azt mondta, hogy sokat kell még dolgozni a 2006-os YZR-M1-n, hogy javuljon a teljesítménye a spanyol pályán.

"Jobb tapadást kell elérnünk a kanyarokban" - fejtette ki. "A kanyarsebességünk néhány helyen jelentősen lassult a teszt során, ezért ahol általában előnyben voltunk a Yamahával, most hátra szorultunk. Mindenesetre a Yamaha mérnökei megértették, hogy mi volt a probléma, nagyon sok adat és információ áll a rendelkezésünkre, hogy orvosoljuk azt a versenyre. Bízom bennük, Jeremy Burgessben és a Michelinben, és tudom, hogy ha a motor 100 százalékos lesz - ahogy Barcelonában -, akkor az lesz a legjobb a rajtrácson. Szeretek Spanyolországban versenyezni, sok szurkolóm van ott, ezért mindig várom a jerezi versenyt!"

Colin Edwards - további sikereket keresve

Colin Edwards számára ez a második szezon a Yamahával, és az első olyan, amikor nem váltott csapatot és motort a tél során. Ahogy a két héttel ezelőtti teszten is bizonyította Barcelonában - ahol a leggyorsabb volt az időmérőn, és megnyerte a jutalom BMW-t -, a hosszú előszezon-tesztek és a tavalyi évben szerzett értékes tapasztalatok nagyon biztos hátteret nyújtanak az amerikainak az új hadjárathoz.

"Nagyon intenzív teszthónapok után vagyunk, és igazán örülök, hogy végre elkezdődnek a versenyek, mert most kezdődik csak a móka!" - mosolygott Edwards. "A barcelonai teszt nagyszerű eredménye rendkívüli önbizalommal töltött el, és mindenki számára visszaigazolta a kemény munkát, de ezt egyfajta ugródeszkának kell használnunk a nagyobb és jobb dolgokhoz. Mindenki tudja, hogy egy kicsit hátrányban voltunk Jerezben, de már az első alkalommal, amikor az új M1-gyel mehettem, azt mondtam, hogy ez egy nagyszerű motor, és minden tekintetben jobb a korábbinál, ezért bízom benne, hogy egyenesbe jövünk a versenyre. A jerezi egy nagyszerű verseny, fantasztikusan jó hely a szezonkezdéshez, a hangulat mindig valahogy különleges. Ami az idényt illeti, korábban is azt mondtam, hogy kész vagyok versenyeket nyerni, és ezt most is tartom. Természetesen ehhez meg kell vernem a csapattársam is, és ez a dolog legnehezebb része! Ez az első szezonom itt, hogy ugyanazzal a motorral és csapattal indulok, és ez nagy előny a korábbi évekhez képest. Már nagyon várom az új szezont!"