Vágólapra másolva!
A március eleji közös gyakorlást követően a jövő héten, hétfőn és kedden az idén második alkalommal edz együtt Kemény Dénes válogatott kerete, amelyben ezúttal négy kapus és 13 mezőnyjátékos kapott helyet.

A sikerkapitány az itthon vízilabdázó athéni ötkarikás győzők közül ezúttal nyolcat hívott be, míg klubkötelezettsége miatt ezúttal is hiányoznak az olaszországi légiósok: Kásás Tamás, Madaras Norbert és Szívós Márton.

A kétnapos összejövetel, amelynek keretében kedd délelőtt a gárda edzőmérkőzést vív a juniorválogatottal, része a csapatkeresésnek, a tapasztalatok alapján alakítja ki Kemény Dénes azt az együttest, amelyet a júniusi, budapesti Világkupán kíván vízbe küldeni.

A vk-keret véglegesítése előtt még egy összetartás lesz: április 3-án és 4-én a Margitszigeten gyakorol ismét a Kemény-legénység, amely a két nap alatt összesen négy edzőmeccset játszik majd a világbajnoki címvédő szerb-montenegrói válogatottal.

A jövő hét eleji edzőtábor résztvevői:
kapusok: Baksa László, Szécsi Zoltán (mindkettő Betonút-FTC), Gergely István (Domino-BHSE), Jászberényi Gábor (Brendon-Fenstherm-ZF-Eger)
mezőnyjátékosok: Fodor Rajmund, Kiss Gergely, Molnár Tamás, Vári Attila (mind a négy Domino-BHSE), Gór-Nagy Miklós, Kis Gábor, Kiss Csaba (mindhárom Brendon-Fenstherm-ZF-Eger), Hosnyánszky Norbert (Szeged-Beton VE), Steinmetz Ádám, Steinmetz Barnabás, Varga Dániel, Varga Dénes (mind TEVA-VasasPlaket), Weszelovszky László (Betonút-FTC).