Vágólapra másolva!
A hétvégén, szombaton és vasárnap szavazhat 90 magyar külképviseleten az a mintegy 8200 magyar állampolgár, aki nem itthon adja le voksát - tájékoztatta az Országos Választási Bizottságot (OVB) Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője kedden. Az amerikai földrészen szombaton, a világ többi táján vasárnap lehet leadni a szavazatokat.
Vágólapra másolva!

Az OVI vezetője elmondta, hogy az ország 176 egyéni és húsz területi választóbizottsága pénteken és szombaton jóváhagyta a szavazólapokat, és ezzel megteremtődött annak lehetősége, hogy vasárnap minden érintett magyar külképviseletre elektronikus úton eljuttassák a szavazólapok képeit. Hétfőn megkezdték a külképviseletek a szavazólapok nyomdai előállítását. A külképviseleteken nem lesz szavazatszámlálás - mondta Rytkó Emília -, az ott dolgozó választási irodák tagjai kizárólag a szavazatok begyűjtésével foglalkoznak.

A szavazást követően a lezárt urnákat haladéktalanul hazaküldik, azoknak április 6-án 24 óráig kell megérkezniük az országos választási központba. A határidő után érkező urnákat, illetve szavazatokat megsemmisítik.

A beérkezett urnákat az OVB testületi ülésén április 7-én bontják fel, megyénként és egyéni választókerületenként csoportosítják a beérkezett voksokat, és április 8-án átadják az illetékes választási bizottságok elnökeinek.