Szijjártó: A Fidelitas április 1-jén demonstrációt tart

Vágólapra másolva!
A "köztársaság vagyonának védelmében" tart demonstrációt a Fidelitas április 1-jén szombaton, Budapesten, a Szalay utcában - jelentette be Szijjártó Péter, a szervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az MSZP közölte: provokációnak tartja az akciót.
Vágólapra másolva!

Míg Gyurcsány Ferenc a köztársaság védelmében hívott tüntetésre április 1-re, addig a Fidelitas békés demonstrációt szervez, szombaton 14 órakor a Szalay utca 4-es házszám előtt, védjük meg a köztársaság vagyonát címmel" - mondta Szijjártó Péter, aki szerint ezzel az akcióval szeretnék felhívni a figyelmet arra, hogy "egy meglehetősen gyanús ingatlanügylet", vagyis a Szalay utcai MeH-ingatlan egy részének eladása kapcsán "több tízmillió forintos vagyonhoz jutott Gyurcsány Ferenc egyik magáncége a közvagyon kárára".

A Fidesz szóvivője szerint a rendőrségnél bejelentették az akciót, amelyet a hatóság engedélyezett. Mint mondta, 300-500 résztvevőre számítanak. Utalt arra, hogy a legfőbb ügyész hétfőn bejelentette, hogy a közérdek sérelmét állapította meg a Legfőbb Ügyészség (LÜ) a kormányfőt is érintő Szalay utcai 4. szám alatti ingatlan ügyében, ezért polgári pert indít.

Az ügyészség az általa kifogásolhatónak tartott szerződéseket polgári bíróság előtt támadja meg felperesként, az alperesek a vitatott szerződéseket megkötő cégek lesznek. A szerződés jó erkölcsbe ütközését és semmisségét a bíróság mondhatja majd ki. A kormányfőt is érintő fideszes feljelentések nyomán ugyanakkor büntetőeljárást nem indított a Legfőbb Ügyészség.

Nyakó István, az MSZP szóvivője közleményében azt írta: a Fidelitas akciója nem más, mint politikai provokáció. "Felelőtlen döntésnek tartjuk, hogy Orbán Viktor megbízást adott Szijjártó Péternek: szervezzen szombatra demonstrációt a Kossuth tér sarkára. Álságos (...) az indok, amivel a Fidesz szóvivője az utcára hívta a párt ifjúsági tagozatát" - áll a dokumentumban, melyben utaltak arra, hogy az MSZP ugyanekkor tart nagygyűlést az Andrássy úton.

Nyakó István emlékeztetett: az MSZP a nyugalom érdekében az eredetileg meghirdetettnél egy nappal korábbra, szombatra szervezte budapesti nagygyűlését. A Fidesz politikája azonban a ribillióra épül, így megszervezte, hogy aznap mégiscsak legyen jobboldali demonstráció a fővárosban - tette hozzá.

Nem lennénk meglepve, ha a MIÉP most is követné jobboldali nagytestvérét - írta a szocialista képviselő, utalva Csurka István korábbi szavaira, aki azt mondta: "felül, a katlan felső frontvonalán a Fidesz tart gyűlést a Kossuth téren, mi pedig alul bezárjuk a reteszt, és csak az állatkert felé hagyjuk menekülni az MSZP-t".