Egy Új (Közép)kor hajnalán?

Vágólapra másolva!
A New Age (Új Kor) mozgalom az Egyesült Államokban jelent meg a hatvanas-hetvenes években. Követőik azt hirdették, hogy eljött - vagy hamarosan eljön - a Vízöntő Korszaka: az ember spirituálisan felnőtt korba ér, túllép gazdasági, társadalmi problémáin és létrejön az új társadalom az egyenlőség, a testvériség és a szellemi harmónia jegyében.
Vágólapra másolva!

A New Age gyűjtőfogalom, a XX. század második felének különféle vallásos, idealista irányzatait jelöli, melyeket nem szabad összekeverni a már meglevő világvallások reformjára törekvő egyéb mozgalmakkal. A New Age irányzatai valódi egységet sosem alkottak. Közös vonásuk volt, hogy általában a racionalizmus és a modern technikai civilizáció ellenében határozták meg önmagukat és legtöbbjük az aktivizmus, a szellemi nyugalmat kizáró teljesítményorientáltság uralma ellen is felemelték a hangjukat.

Forrásait a pluralitás miatt nehéz meghatározni, de megjelenését sokan a keleti-nyugati spirituális hagyományok elterjedésével magyarázzák, ahol a korábban zárt körökben - pl. titkos társaságokban - fenntartott ősi hagyományok szélesebb körhöz jutottak el, "popularizálódtak" (kezdetben nem a szó kereskedelmi értelmében). Hívei hittek az ősi asztrológia hagyományában, miszerint a közelgő ezredforduló környékén a Halak jegyéből - mely a többi jegyhez hasonlóan 2140 évig tartott - a Vízöntő korszakába lépünk és emiatt hatalmas változások vannak készülőben. (Bár a korszakváltás dátumát mindenki más időpontra tette.) A korszakváltás olyan paradigmaváltást idéz majd elő, amelynek eredményeként az egyének spirituálisan fejlődni kezdenek és felnőnek, majd a jövőben kialakul egy hierarchia-mentes, azonos szintű helyi központok hálózatából álló társadalom. Azt vallották, hogy míg a Halak jegyében az ember Istenben bízott, a Vízöntő most induló korszakában az ember maga lesz istenné. ("A New Age hite lélektani hit, az embernek önmagába vetett hite, illetve a hitbe vetett hit, amely nem más, mint egyfajta pozitív gondolkodás, önhipnotikus alapállás." - írta Gál Péter.)