Vágólapra másolva!
A címvédő horvát férfitenisz-válogatott kikapott Zágrábban az argentin együttestől, miután a mindent eldöntő ötödik egyest Juan Ignacio Chela nyerte Sasa Tuksar ellen a Davis-kupa Világcsoportjának negyeddöntőjében. Az ausztrál és az orosz gárda már korábban bejutott a legjobb négy közé, az Egyesült Államok csapata pedig 2-1-re vezet a vendég chilei alakulat ellen. Az elődöntős összecsapásokat szeptember 22. és 24. között rendezik, míg a finálé december 1. és 3. között lesz.

A taktikázás jegyében telt az elmúlt két nap Zágrábtól Pau-n át Kaliforniáig. Többnyire a kényszer szülte a váratlan húzásokat, de tény, a kapitányokra a szokásosnál nagyobb teher nehezedett. A horvátoknál Mario Ancic kiesése miatt kellett variálni, az argentinok nem találták a második számú egyes játékosukat, a franciáknál Sebastian Grosjean sérülése okozott gondot, az oroszoknál Nyikolaj Davigyenko izomgörcsei bizonytalanították el Samir Tarpisevet, a chileieknél pedig, Hans Gildemeister azért kért tizenkilencre lapot, mert Fernando Gonzalez pénteken 4 óra 20 percet teniszezett. Röviden: a melbourne-i találkozó kivételével izgalmasan alakultak az események a Davis-kupa-negyeddöntőben, senki nem mehetett biztosra a záró nap előtt.

Zágrábban az első lecke egyértelmű feladatot jelentett a házigazdáknak: taktikázni csak akkor lehet, ha Ivan Ljubicic legyőzi David Nalbandiant. Erre minden esélye megvolt a 27 évesen játékos-kapitányként funkcionáló horvátnak, mert egy hete 6:1, 6:2-re verte az argentint Miamiban.

Igaz kétszer egymás után még nem tudott győzni ellene, pedig négyszer mérkőztek korábban. Ezúttal viszont, a múlt nem számított, csak a pillanatnyi forma és ez alapján Ljubicic viszonylag könnyedén diadalmaskodott (6:3, 6:4, 6:4).

Jöhetett a helycsere, átült a kapitányi székbe és pályára küldte azt a Sasa Tuksart, aki tétre menő DK meccsen még nem játszott, egyszer, 2004-ben, 3:1-es horvát vezetésnél kikapott a belga Olivier Rochus-től. Nem kis ugrás, hirtelen rajta áll vagy bukik, hogy a címvédő bejut-e az elődöntőbe.

Ljubicicnak nem volt sok választása, Mario Ancicra továbbra sem számíthatott, míg a 17 éves Marin Cilic két vereség után nagyobb kockázatot jelentett volna, nem beszélve a fáradtságról, illetve a frissességről.

A dél-amerikaiak is változtattak az eredeti felálláson, Alberto Mancini bizalmat szavazott Juan Ignacio Chelának. Csak az egyik kapitány húzása jöhetett be! Nem sok hiányzot ta csodához, az élete meccsét játszó Sasa Tuksar kihozta magából a maximumot.

A harmadik szett rövidítésében játszmalabdája volt és a negyedik felvonás hajrájában is küzdött becsülettel, de 4óra 21 perces mérkőzésen végül 3:6, 6:4, 7:6(6), 7:6(5)-ra kikapott a tapasztaltabb és jobb teniszező Chelától. Az argentinok a szeptemberi elődöntőben az ausztrálokat fogadják.

Nem lett végsőkig kiélezett csata a Franciaország-Oroszország, találkozóból. A két utolsó egyes előtt többféle variáció létezett. Sebastian Grosjean sérülése rendbe jött, játékra jelentkezett.

De ki helyett? Az első számú gall Richard Gasquet pénteken öt játszmában kikapott Marat Szafintól, ha vasárnap nem tud javítani, akkor Grosjean hiába állt készen a bevetésre. De, ha Grosjean Gasquet-t váltja és esetleg nyer, akkor Szafin ellen csak Arnaud Clement marad, minimális eséllyel. Komoly dilemma, főhetett Guy Forget feje.

Kockáztatott, de így már a negyedik meccsen eldőlt minden. A 19 éves Richard Gasquet két nap alatt a második ötjátszmás ütközetét bukta el, hétezer francia szurkoló biztatása közepette. Hiába vezetett 2:1-re a Nyikolaj Davigyenko helyén játszott Dmitrij Turszunov ellen, a döntő játszmában 5.5-nél egy pillanatnyi megingás mindent eldöntött.

Az orosz 3 óra 25 perc alatt 6:1, 3:6, 6:7(4), 6:3, 7:5-re nyert. A franciák tavaly Moszkvában és 2002-ben, a párizsi döntőben is megnyerték a párost, de a végén mindig az oroszok ünnepelhettek. Szafinék most azért szorítanak, hogy az amerikaiak ne okozzanak meglepetést Chile ellen.

A vendégek ugyan gyakorlatilag feladták a szombati párost, az olimpiai bajnok kettős, Fernando Gonzalez és Nicolas Massu pihent, de pont azért, mert Hans Gildemeister szerint fiai, vasárnap, pihenten, képesek legyőzni Andy Roddickot és James Blake-t is.

Eredmények, Davis-kupa, negyeddöntők:
Zágráb
Horvátország - Argentína 2-3
Tuksar - Chela 6:3, 4:6, 6:7 (6:8), 6:7 (5:7)
Ljubicic - Nalbandian 6:3, 6:4, 6:4

Melbourne
Ausztrália - Fehéroroszország 5-0
Arthurs - Taraszevics 7:6 (8-6), 6:2
Guccione - Zotov 6:1, 6:

Pau:
Franciaország - Oroszország 1-4
Llodra - Juzsnyij 2:6, 6:4, 6:7 (3-7)
Gasquet - Turszunov 1:6, 6:3, 7:6 (7-4), 3:6, 5:7

Mission Hills
Egyesült Államok - Chile 2-1

B. Bryan, M. Bryan - Capdeville, Garcia 6:1, 6:2, 6:4

Siklós Erik