Vágólapra másolva!
Április 16-án megkezdődött Budapesten a korfball Európa-bajnokság. Az eseménynek otthont adó MAFC sportcsarnokban (Hauszmann Alajos u. 10.) izgalmas összecsapásoknak lehetett tanúja a közönség. Sajnos azonban a lelkes magyar szurkolótábor biztatása a mieinknek nem volt elég az első győzelemhez.

A csoportjátékok első napján négy mérkőzésre került sor. Az igen szoros norvég-orosz meccs 10:12-es eredménnyel zárult. Ezt követően a csehek még kisebb előnnyel, 10:9-re verték meg a katalánokat, míg a hollandok óriási fölénnyel győzték le Nagy-Britannia csapatát: a meccs végeredménye19:6. A nap legizgalmasabb játszmája - és egyben legnagyobb csalódása - mégis mindannyiunk számára a Magyarország-Belgium mérkőzés volt. A házigazdák első találkozójukat lesújtó vereségként könyvelhetik el, hiszen 8:24-re kaptak ki vendégüktől.

A hazai pályán játszó magyarok hiába kaptak a lelátóról jóval nagyobb támogatást, mint ellenfeleik, a belgák magabiztossága és lendülete a játék első percétől mérvadó volt. Taktikájuk következetességének, a csapat összehangoltságának és bátor támadási modoruknak köszönhetően, fölényük az egész játék alatt nyilvánvaló volt.

A belga válogatott már az első félidőben olyan erős támadásba lendült, hogy a harminc perc legnagyobb része a magyar térfélen zajlott. A mieinknek csak olykor sikerült eljutniuk az ellenfél korfjához, de bizony akkor sem sok eredménnyel. A belgák könnyedén elszedték tőlük a labdát, és már indultak is bedobni azt ellenfelük korfjába. A magyaroknak szinte az egész első félidő alatt csupán a három, javukra kirótt büntető során sikerült pontot szerezniük.
Az 5:10-es részeredménnyel végződő első félidő után nem csoda hát, hogy a belga válogatott még nagyobb határozottsággal, míg a magyar még kevesebb önbizalommal lépett pályára. A továbbra is rohamos belga (le)támadás közepette teljes húsz percen keresztül egyetlen pontot sem sikerült szerezniük. De nemcsak a támadást hanyagolták el, védekezési módszerük is igen szedett-vedett és kapkodó volt. Ezzel szemben a belgák a már behozhatatlan fölény tudatában (ötpontos előnyüket egészen tizenhét pontra sikerült feltornázniuk) nemhogy nem kényelmesedtek el, hanem egyre nagyobb erővel és lelkesedéssel vittek bele játékukba apait-anyait.

Fotó: Marton Bálint



A bajnokság csoportjátékai hétfőn és kedden folytatódnak. A mieink ezt követően Katalónia, majd Csehország ellen lépnek pályára. A közönség biztatására bizonyára ezután is számíthatnak, de remélhetőleg a további találkozók során nemcsak e téren lesznek fölényben.