Vágólapra másolva!
Sima Vasas-siker helyett sima Vasas-siker, botránnyal fűszerezve, így jellemezhetnénk a férfivízilabda-bajnokság elődöntőjét. A medencében a piros-kékek négy góllal nyertek, és közel kerültek a bajnoki fináléhoz. A hajrában Steinmetz Ádám sokat kapott az egriektől, Gerendás György, az egriek trénere a hazai szurkolóktól, Méhes György, a Vasas szakosztály-igazgatója pedig Gerendástól, egy pofon alakjában.

férfivízilabda-bajnokság, elődöntő, 3. mérkőzés:
TEVA-VasasPlaket - Brendon-Fenstherm-ZF-Eger 14-10 (5-2, 4-3, 3-3, 2-2)
Komjádi-uszoda, 700 néző
A Vasas gólszerzői: Vindisch 5, Varga Dániel 3, Varga Dénes 2, Steinmetz Á., Steinmetz B., Kuncz, Mátyás.
Az Eger gólszerzői: Gór-Nagy 3, Nyéki 3, Baco 2, Császár, Matajsz.

A hétközi, kőkemény Euroliga-negyeddöntő ellenére a Vasas repülőrajtot vett. Steinmetz és Vindisch korai találatára az egriek csak egy kapufával tudtak válaszolni (2-0). Aztán Gór-Nagy emberelőnyből szépített (2-1), majd egy Varga Dániel találatára büntetőből Nyéki válaszolt (3-2). A negyed hajrájában már csak a piros-kékek voltak a vízben, Kuncz és a megúszó Mátyás növelte a hazaiak előnyét (5-2).

Az angyalföldiek a második negyedben is folytatták a gólgyártást, Vindisch emberelőnyből, Varga Dániel pedig éles szögből volt eredményes (7-2). Majd feltámadt az Eger, a szlovák Baco kétszer, Gór-Nagy pedig 5 m-esből találta a kapuba (7-5). A Vindisch-Varga Dániel kettős ismét megvillant, előbbi sok lóbálás után, Varga pedig szinte az alapvonalról szerzett gólt (9-5).

A tetemes előny birtokában a Vasas kényelemesen játszott, az Eger ennek ellenére nem tudott igazán felzárkózni. A hevesiek két találatot is a gólvonalon átcsorgó labdából szereztek. A negyedet Varga Dénes emberelőnyös helyzetben a várt beadás helyett éles szögből szerzett gólja zárta (12-8).

Az utolsó negyedben a négygólos hátrányban lévő Egerből Nyéki büntetőből talált be (12-9). A hajrában már nem nem történt komolyabb esemény, aztán amikor a mérkőzés gyakorlatilag véget ért, játékosok és vezetők, illetve a szurkolók inzultálták egymást medencében és parton egyaránt. Steinmetz Ádám perceken belül kapott egyet a szemére és az orrára is.

Közben Földi és Gerendás mester a vízparton esett egymásnak, aztán Gerendás-közönség párharc zajlott. A Vasas 14-10-re nyert, másodpercekkel a lefújás után Méhes Jenő, a Vasas szakosztály-igazgatója és Gerendás György szólalkozott össze a zsüriasztalnál, amit Gerendás egy visszakézből kiosztott pofonnal zárt le...

"Sajnálom, hogy így alakult, Gyuri ezzel, azt hiszem, örökre leírta magát. Amikor vége lett a meccsnek, nem fogadta el a kézfogásom és amikor elfordultam, akkor ököllel az arcomba vágott. A sebemet több öltéssel kellett összevarrni" - mondta Méhes, akit a játékvezetők piros lappal kiállították, de szerinte ennek nincs köze a botrányhoz.

"A szabályok értelmében nekem van lehetőségem jelezni, ha tévedést feltételezek, ez azonban nem boríthatta ki Gerendást. Biztos vagyok benne, hogy a történetnek lesz folytatása, hiszen az uszodában rengetegen látták, mi történt."

Gerendás György elismerte az ütést. "Valóban megütöttem Méhes Jenőt, ami sportemberként megengedhetetlen viselkedés, de, ha elmondom az előzményeket, talán érthető emberi reakciónak minősíthető" - nyilatkozta Gerendás. "A negyedik negyedben az angyalföldi játékosnak, Steinmetz Ádámnak eleredt az orra vére. A Vasas kispadja odarohant hozzánk számon kérni a történteket, egy olyan sérülés miatt, ami még edzéseken is gyakran előfordul" - nyilatkozta Gerendás.

Hozzátette: Méhes is odarohant hozzá, és obszcén szavakat mondott. "Ezután a Vasas szurkolói folyamatosan köpködtek, szidalmaztak. A meccs után az előzmények következtében valóban nem fogtam vele kezet. Az ellenőrrel és a bírókkal akartam beszélni, de Méhes odajött és állandóan közbeszólt, az ellenőr háromszor is megkérte, hogy menjen arrébb, engedjen minket beszélgetni, de ő nem tágított. És amikor megint szidalmazott, elvesztettem a fejem és megütöttem. Úgy gondolom, ha az utcán valakinek ezt mondják, amire engem felszólított, akkor két dolgot tehet: teljesíti a kérést, vagy megüti, azt, aki így provokálja. Ez az én értékrendem."

Az eseményeknek nyilván lesz folytatása, és nagy kérdés, hogy a következő, egri mérkőzésen milyen lesz a hangulat. A 8 pontig tartó párharcban a Vasas 6-4-re vezet az Eger ellen, így jövő szerdán idegenben az Angyalföld kiharcolhatja a finálét.

MTI / Mobilpress