Külföldi voksok miatt késhet az eredmény

Vágólapra másolva!
Előfordulhat, hogy nem tudjuk meg a választások végeredményét április 23-án, mivel mindegyik második fordulós egyéni választókerületben többen is voltak, akik jelezték, külföldön akarnak szavazni. A külföldi voksokat viszont csak hat nappal később lehet megszámolni. Gyakorlatban csak a nagyon szoros körzetekben nem derül ki, ki nyert. 2002-ben 11 ilyen mandátum lett volna.
Vágólapra másolva!

A mostani az első országgyűlési választás, amikor külföldön is lehetett szavazni. Az Országos Választási Iroda adatai szerint 7188-an jelezték a március 17-i határidőig, hogy valamelyik külképviseleten akarnak voksolni. Az adatokból kiderült, mind a 176 egyéni választókerületben volt olyan választó, aki külföldön kívánt élni szavazati jogával. A legtöbben, 399-en a budapesti 2. számú körzetből, a legkevesebben, hárman-hárman a vásárosnaményi és a püspökladányi kerületből akartak külképviseleten szavazni.

Ez azt jelenti, hogy - ahol második fordulóra is sor kerül - sehol sem lesz április 23-án hivatalos végeredmény, mert a külföldi voksokat csak hat nappal később számolják össze. Gyakorlatban azonban csak azokban a körzetekben nem derül ki, hogy ki nyert, ahol nagyon szoros a verseny. 2002-ben 11 olyan körzet volt, ahol minimális, 500 szavazatnál kisebb volt a különbség a második fordulóba jutott két jelölt között.

Azért csak kis különbség esetén nem derül ki a végeredmény, mert minden választókerületben a külföldi szavazatokat egy, előre kijelölt szavazókörben leadott voksokkal együtt számolják meg egy későbbi időpontban. A választókerület többi részében így már ismert lesz az eredmény április 23-án. Egy szavazókörhöz mintegy 500-600 választópolgár tartozik.

2002-ben 45 választókerületben már az első fordulóban győztest hirdettek. 11 helyen viszont rendkívül szoros verseny alakult ki, 500-nál kevesebb szavazat volt a különbség. Négy éve a legszorosabb verseny a szerencsi mandátumért folyt, ott mindösze két szavazat döntött Szabó György MSZP-s jelölt javára, de a várpalotai körzetben is csak 10 vokssal tudott győzni a fideszes Gyapay Zoltán.