Vágólapra másolva!
Az Aberdeen FC a nyolcvanas években nem csak Skóciában, hanem Európában is az élcsapatok közé tartozott, és Alex Ferguson edzősége alatt még a KEK-trófeát is elhódította 1983-ban. Ezek az idők azonban elmúltak, és az elmúlt évtizedben a gárda leginkább a tabella alsó felében végzett a skót bajnokságban.

Néhány esztendővel ezelőtt sem vártak sokkal jobbat a szurkolók, ám némi meglepetésükre a csapat a negyedik helyet foglalta el a tabellán. Az idő tájt a csapatnak különösen a hazai mérlege volt imponáló, hiszen a Pittodrie-stadionban immár nyolc mérkőzés óta nem veszített pontot az együttes. Mint kiderült, ez nem volt teljesen véletlen, hiszen a szezon előtt új lámpákat szereltek be a stadion öltözőjébe. Nem is akármilyeneket: az egyik elektronikai cégtől olyan világítótesteket kértek, amelyeket az időszakos depresszióban szenvedő betegeknél szoktak alkalmazni a fényterápia részeként.

"Ezek speciális égők, amelyek azt az érzetet keltik az agyban, mintha nyár lenne. Mivel Aberdeen az egész Egyesült Királyság egyik legkevesebb napsütést élvező helye, ezért úgy gondoltuk, hogy a dolog nem árthat a focistáknak. Úgy látszik, igazunk volt" - nyilatkozta az Aberdeen sajtófőnöke.

A klub egyébként is igyekszik minden lehetőséget megragadni, hogy felkeltse a média figyelmét, és még több szurkolót csábítson ki a mérkőzésekre. A Hibernian FC elleni találkozót hirdető plakáton például a csapat belga középpályása, Roberto Bisconti volt látható, jobban mondva az ő feje, amelyet a "diszkókirály" John Travolta testére retusáltak. A poszteren a következő felirat volt olvasható: "Gyere el, és nézd meg, ahogyan a Dons (ez az Aberdeen beceneve - a szerk.) rázza az ellenféllel."

A játékos nem volt teljesen elégedett a plakáttal, amelynek megalkotása előtt őt meg sem kérdezték. "Láttam a Szombat esti láz című filmet, de nem szeretek diszkózni, és egyáltalán nem úgy nézek ki, mint Travolta. Persze értem, hogy a klub miért találta ki az ötletet, nyilvánvalóan a hasonló hangzású nevem miatt (Bisconti - Disco), és amikor először megláttam a posztert, halálra nevettem magam. Szerencsére a csapattársaim is viccesnek találták a dolgot" - mondta a focista. A meccset egyébként az Aberdeen nyerte 2-0-ra, és mindkét gól az utolsó percekben esett.