Vágólapra másolva!
A nőikosárlabda klubvilágbajnokság egyik selejtezőjének ad otthont nyár elején a MiZo Pécs együttese.

Az idén is bajnoki döntőbe jutott és a Magyar Kupát már elhódító baranyaiak június 2. és 4. között fogadják egy négyes torna keretében a mali Djoliba AS-t, a tajvani CTNW-t és a kubai BC Habanát.

"Európában ez az első ilyen rendezvény, a célunk pedig természetesen az, hogy kijussunk a szeptemberi vb-re, amelyre Szamarában kerül sor. Az összeállításunkat május 15-ig kell leadnunk, annyit már most elárulhatok, hogy csapatunkban nemcsak a jelen, hanem a múlt kiválóságai is pályára lépnek majd" - mondta Rózsa Gábor ügyvezető, hozzátéve: az esemény jó bemutatkozási lehetőség is egyben Európa 2010-es kulturális fővárosának.

A két kvartettből - a másik Kínában csap össze - az első két-két gárda utazhat az eddigi két vb-t megnyerő orosz Szamara otthonába, ahol csatlakozik a házigazdákhoz, a Dinamo Moszkvához és két szabadkártyás együtteshez.