Wii: a Nintendo új játékgépe

Vágólapra másolva!
A japán videojáték-gyártó bejelentette, hogy az eddig Revolution kódnéven ismert, fejlesztés alatt álló konzolja a Wii néven kerül majd a boltokba az idén. 
Vágólapra másolva!

A Nintendo közleménye szerint a Wii (ejtsd: vi) az angol we, vagyis mi szóra utal: az új játékgéphez egy távirányítóhoz hasonló, mozgásérzékelővel szerelt kontrollert mellékelnek majd. A vezérlőt a gyártó ígérete szerint olyan könnyen lehet majd használni, hogy nem csak komputermániákusok, hanem korábban a videojátékoktól idegenkedők is könnyen tudják majd használni.

A GameCube nevű, jelenleg piacon lévő modellt leváltó új gépről a Nintendo eddig csak a külsejét ábrázoló fotókat közölt, a működés közben az E3 nevű Los Angeles-i videojáték-vásáron mutatkozik majd be a masina működés közben.

A korábban Revolution, vagyis forradalom kódnéven emlegetett típust rendhagyó kialakítású játékvezérlővel szállítják majd. A vezeték nélküli irányító leginkább egy távirányítóhoz hasonlít, mozgásérzékelővel szerelik fel: a képernyő bármely pontjára rá lehet mutatni vele. Így akár virtuális kardként is lehet majd vele csapkodni, teniszütőként vagy horgászbotként is megállja majd helyét a játékokban. Mivel az új játékgép a GameCube-ra írt programokat is kezelni fogja, a kontrollert a hagyományos, nyomkodós módon is lehet majd használni.

Ugyanakkor az új Nintendo grafikai teljesítménye a rivális Microsoft Xbox 360, illetve a szintén évvégén boltokba kerülő Sony PlayStation 3 mögött valószínűleg jóval elmarad: meg nem erősített információk szerint a Wii nagyjából kétszer olyan gyors lesz, mint elődje. Cserébe viszont a gép várhatóan jóval olcsóbb lesz riválisainál, 200 dollár körüli áron kerülhet majd a boltokba.